Gavialidae - Gaviálok családja

A hüllők (Reptilia vagy Sauropsida) osztályán belül a krokodilok (Crocodilia) rendjébe tartozik a gaviálfélék (Gavialidae) családja, amely egyetlen faja a gangeszi gaviál. A gangeszi gaviál az Indus folyóban, illetve a Gangeszben honos. A gaviál állományai veszélyeztetettek, számos tenyésztési program indult, melyek során az állományok létszáma stagnált, sőt lassú növekedésnek indult.

A gaviál az egyik legnagyobb krokodil faj, 4 és 6 m közötti hosszal illetve közel 450kg súllyal büszkélkedhetnek a felnőtt példányok. Várható élettartamuk a vadonban 40-60 évre tehető. A gaviál teste karcsú, de nagyméretű, jellegzetes a keskeny orra és szája. Az orr mérete és formája az életkor előre haladtával változik. Az hímek orrán található egy speciális kinövés, amelynek az udvarlásban van szerepe. Szürke vagy olíva színű a bőrük, amely a kor előre haladtával sötétebbé válik

A farok oldalirányban lapított, a lábujjai között úszóhártya feszül ez teszi lehetővé, hogy ennyire agilis és gyors a vízben az állat. A lábai nem elég erősek hogy elemeljék a testet a talajról, mikor a szárazföldön tartózkodik, így a hasukon csúsznak. 100-110 éles fog ül az állkapcsukban.

A gaviálok az idejük nagy részét a vízben töltik, néha kimásznak a partra sütkérezni, illetve a tojásrakás időszakában. A párzás időszak november és január közötti időszakra esik. A párzás a vízben történik. Március és május között a nőstény kimászik a partra és fészket ás a part közelében, a fészekbe 50-60db tojást tojik, egy tojás súlya megközelítőleg 150g nyom. A tojásokat a nőstény földdel takarja be, majd őrzi. A tojások 90 napra kelnek ki. A kikelés után a nőstény nem viszi a vízhez a kicsinyeket, ezt az állkapcsuk formájával és méretével magyarázzák a kutatók.A gaviálok táplálékát kizárólag halak teszik ki, esetlegesen egy-két vízimadarat is zsákmányolnak, illetve dögöt is ehetnek. A fiatal gaviálok rovarokkal, lárvákkal és békákkal táplálkoznak.

Ma is szenteknek tartják a gaviálokat, mert a bennszülöttek szerint a sokfogú krokodil isten szörnyű pusztítást tesz a halak között. Day hangsúlyozza, hogy „igazi halevő krokodil, mely úszva fogja el zsákmányát.” Boulenger is említi, hogy a gaviál kizárólag halakkal él. Forsyth szerint a gaviál különösebb mértékben nem veszélyezteti az embert.Minthogy egyetlen biztos esetről sem tudunk, hogy a gaviál nagyobb emlősöket és az embert támadott volna meg, a kevésbé ártalmas krokodilok közé kell sorolni. A gaviál, csak azzal okoz némi kárt, hogy a halban gazdag folyók mellett élő lakosság táplálékának egy részét elpusztítja.

Az európai muzeális gyűjteményekben a gaviál ritkább, mint más krokodilfajok, élve pedig a legnagyobb ritkaságnak számít. Minthogy a szabad természetben mély folyóvizekben él és a szaporodási időn kívül alig merészkedik ki a partra. Fogságban tartása is nagyobb nehézségeket okoz, mint rokonaié.

Fokozottan veszélyetetett faj! A gangeszi gaviál az 1960-as években még valamennyire elterjedt volt a nepáli Koshi, Narayani, Karnali, Babai és Mahakali folyókban, melyek az ország déli részén, a Himalája lábainál elterülő fennsíkon találhatók és átnyúlnak Indiába is. A lakosság több mint fele mintegy 11,5 millió fő is itt él és főleg mezőgazdasággal foglalkozik, de a híres Chitwanban a gaviálokat és a szintén itt élő mocsári krokodilokat (Crocodylus palustris) nem vadásszák, mert a legnagyobb folyó, a Rapti egyben fokozottan őrzött határfolyó is. Az illegális vadászat a nem védett területeken folyik, hiszen a gaviál tojása és "csőre" állítólag gyógyhatású.

A kipusztulásra ítélt gaviálok fogságban történő keltetésének és tenyésztésének ötlete a Frankfurti Zoológiai Társaság kezdeményezése volt. A program indulásakor a világ egyik legveszélyeztetettebb fajának számító gaviálból mindössze kétszáz példány élt a Brahmaputra és a Gangesz folyók vidékén, ebből csupán ötven Nepálban, a többi Indiában és Pakisztánban. 1977-ben a helyi halászok bevonásával megkezdődött a tojások begyűjtése. Az első visszatelepítések 1981-ben történtek, amikor 50 példányt engedtek vissza a Narayani folyóba. 1983-ban újabb 102 példány került a Narayani, Kali, Ghandaki, Sabta és Koshi folyókba. Eddig összesen kb. 600 gaviált és 150 mocsári krokodilt engedtek szabadon. A kasarai gaviál tenyészközpont legnagyobb tenyészmedencéjében kilenc kifejlett egyed él, melyek még a legelső keltetésből származnak és 2003 óta már tojást is raktak. A gaviálok általában tíz éves koruk körül érik el a három méteres testhosszt és az ivarérettséget. A hímek kisebb háremet gyűjtenek maguk köré így fogságban is több nőstényt számítanak egy hímre. A központban egyszerre általában száz példányt nevelnek, majd a négy éves, 1-2 méteres félig kifejlett példányokat visszaengedik a folyók előre meghatározott szakaszán. Az elhullási arány az egy év alatti példányok esetében 10-30 %, ami elég jó arány, ha azt vesszük figyelembe, hogy a napjainkban meglévő különböző környezeti ártalmak miatt a szabadban mindössze 1 %-uk éli meg az egyéves kort. Ebbe beleszámít a környezetszennyezés, a gátak építése, a folyók szabályozása, a rosszul kihelyezett halászhálók és a tojásokat kiöntő áradások pusztító hatása is. A gaviálok fő tápláléka a Chitwan Nemzeti Parkban élő mintegy 113 halfaj, melyek lehalászása szintén gondot jelenthet.

Indiában a gaviálok megmentését előbb, 1975-ben kezdték és jelenleg kilenc hasonló tenyészközpont foglalkozik a tojások begyűjtésével és keltetésével illetve a faj fogságban történő szaporításával. Eddig összesen, mintegy 3000 gaviált engedtek szabadon, de a vadon élő állomány még így sem éri el az 1500 példányt. A rendelkezésre álló védett területek eltartó képességét ez a szám pont kimeríti, így lassan új területeket kell kijelölni a visszavadítandó példányok részére. A gaviálokra leselkedő veszélyek itt is hasonlóak, mint Nepálban. A közeli Pakisztánban és Burmában élő gaviálok egyedszámát még nem tudják, ott még várni kell egy hasonló program beindulására, de remélhetőleg erre is hamarosan sor kerül. Mindenesetre örvendetes tény, hogy a szabadon élő gaviálok száma elérte a 2500-3500 példányt.