Crocodilydae - Krokodilok családja I.

A krokodilok családjába 3 nemzetség (Crocodylus, Tomistoma, Osteolaemus) tartozik, a nemzetségek összesen 14 fajt számlálnak.

A 14 fajnak különbözik a biotópja elterjedése, így most bemutatjuk a fajokat külön-külön, nemzetségek szerint, mivel elég nagy információ mennyiségről van szó, így több bejegyezést fognak kitölteni.

·         Osteolaemus nemzetség:

Tompaorrú krokodil (Osteolaemus tetraspis)

Egyéb elnevezései: afrikai széles orrú krokodil, afrikai kajmán, afrikai törpe krokodil, fekete krokodil, csontos krokodil, széles orrú krokodil, durva hátú krokodil, Nyugat-afrikai törpe krokodil. A nevéből kikövetkeztethető, egy afrikai krokodilfajról van szó. De milyen is ez a faj? A világon fennmaradt legkisebb krokodilfajról van szó. Egy 2009-es felmérés során a teljes populáción belül, három genetikailag különböző kisebb populációt fedeztek fel. Ez rendszertani kérdeseket vethet fel.

A tompaorrú krokodil végleges testhossza 1-1,5 m. A legnagyobb feljegyzett „monstrum” mindösszesen 1,9 m hosszú volt. A súlyuk sem mérhető össze más nagyobb krokodil fajokéval: 18-32 kg között mozog. A legnagyobb súlyú nőstény 40 kg-ot nyomott.

A kis méret és súly eredményeként ez a faj a legjobban felszerelt páncélzattal bír: a nyak, hát és a farok csontpajzsokkal borítottak, sőt a hasán is felfedezhetőek ezek a képződmények. A felnőttek feketés-szürke alapon fekete mintásak, a fiatalok barna alapon fekete mintásak. a hasi oldaluk sárga. A tompaorrú elnevezést onnan kapta, hogy a pofa szélessége nagyobb, mint a hossza. Ettől a fej alakja jobban hasonlít egy kajmánéhoz, mint egy krokodiléhoz.

A tompaorrú krokodilok elterjedési területe Nyugat-Afrika és Nyugat-Közép-Afrika, esőerdei és szubtrópusi erdőkben folyók és patakok és mocsarak mentén, a száraz időszakot földbe ásott üregekbe vészelik át.

A tompaorrú krokodil egy lassú, félénk, és főként éjszakai hüllő. Mint minden krokodil, ügyes ragadozó, gerinceseket és nagy gerinctelenek (pl.: rákokat) zsákmányol, emellett nem veti meg a dögöket sem. A Kongó-medencénél élő példányok táplálkozása szezonalitást mutat: az esős évszakban főképpen halakkal táplálkoznak, majd a száraz évszak beköszöntével térnek át az egyéb zsákmányállatokra.

Az esős évszak elején a nőstények építik a fészket, majd a szaporodást követően 11-17 tojást rak le a fészekbe, majd betakarja, a keltetést, a fészek bomló növényi anyaga végzi, mivel a bomlás közben hő termelődik.A költési idő 85-105 nap között mozog, a tojások 28 cm-esek. A anyaállat a költés idején, sőt azt követően is egy darabig a kicsiket vigyázza, mivel számos természetes ellensége van az újszülött kis krokodiloknak.

A tompaorrú krokodilnak sok természetes ellensége van, de életmódjából adódik, hogy nehezen felfedezhető. Emellett a bőrre sem túl jó minőségű, így az ember sem veszélyezteti közvetlenül, közvetetten az erdőirtások és a mocsarak lecsapolása ritkítja az állományukat, de a populációjuk jelenleg stabilnak mondható.

·         Tomistoma nemzetség:

Szunda-krokodil (Tomistoma schlegelii)

A szunda-krokodilt, másnéven Malajziai gaviál,álgaviál. Édesvízi krokodil, nagyon vékony és hosszúkás az orra, de nem annyira, mint egy gaviálnak.

A szunda-krokodilok őshonosak Malajziában, Indonéziában, Sarawakban, Szumátra és Borneó szigetein, Thaiföldön is honos volt, de ott teljesen kiirtották. Az 1990-es években monitoring rendszert építettek ki és a megfigyelések alapján 39 élőhelyen találhatóak meg, többek közt folyókban, tavakban, de több példányt mocsarak közelében írtak le.

A szunda-krokodil, egy termetes nagytömegű faj, melynek hossza 3,6-3,9 m és súlya 190-210 kg között mozog. A helyiek szerint létezik 5 m példány is, de erre még nem találtak bizonyítékot. Erre a fajra jellemző a hosszú és karcsú pofa, mely nem vékonyabb, mint a gaviálnak, de a többi krokodil pofaszerkezetéhez képes sokkal vékonyabb. A sötét vörösesbarna alapszínen sötétbarna vagy fekete foltok találhatóak, emellett sávok figyelhetőek meg a háton és a farkon, a hasi oldal szürkés-fehér. Fiatalok feketefoltosak a pofák, a test és farok két oldalán. A pofa sima és dísztelen, és 3-3,5-szerese a szélességének a fejkoponyánál. A fogak hosszúak és tűszerűek kitöltik az állkapocs egészét. Bőrük szemcsés és puha.

A táplálkozási szokásaikat nem nagyon ismerték, a pofaalakból a gaviálok étrendjére következtettek (halak és kisebb gerincesek), sajnos tévesen. A vastagabb pofa már nagyobb gerincesek zsákmányolását is lehetővé teszi. A szunda-krokodilok ormányos majmokat, makákokat, sőt szarvasokat és gyümölcsdenevéreket is zsákmányolnak.

A nőstények 13-35 tojást raknak,a krokodilok között nekik van a legnagyobb tojásuk. Nem ismert a párzási időszak és a fészkelési idő kezdete. Egy dolog biztos a nőstények nem őrzik a fészket és a kikelés után sem vigyáznak rá. Így fennáll a veszélye, hogy a ragadozók erősen ritkíthatják a fiatal állományt. A tojások 90-100 nap alatt kelnek ki. A szunda krokodil a veszélyeztetett állatok közé tartozik, az előzőekben leírtak és további problémák miatt. A fajt az ázsiai emberek vadásszák a bőrük, a húsuk és a tojások miatt. 1950-ben még Szumátra teljes területén megtalálható volt. Ma már csak Szumátra keleti részén fellelhető e gyönyörű faj. A jelentős populáció csökkenést a vadászat, a fakitermelés, az erdőtüzek és a mezőgazdaság fellendülése okozza. Becslések alapján 2500 egyed a teljes szunda-krokodil populáció. A faj szerepel a CITES I.-es listán, veszélyeztetett besorolású. A Természetvédelmi Világszövetség vörös listájára (IUCN) is felkerült. A populáció megmentésért a maláj és az indonéz kormány is lépéseket tesz. Az újjáéledő indonéz populációt, ellenben nem nézik jó szemmel az ott élők. A természetvédelmi kezdeményezéseket összefogó munkacsoport is alakult Tomistoma Task Force néven. Tenyészprogramok is indultak, de nehéz olyan körülményeket teremteni ahol szaporodik is ez a faj. Thaiföldön és Sarawakban is létesítettek ilyen farmokat.

Gavialidae - Gaviálok családja

A hüllők (Reptilia vagy Sauropsida) osztályán belül a krokodilok (Crocodilia) rendjébe tartozik a gaviálfélék (Gavialidae) családja, amely egyetlen faja a gangeszi gaviál. A gangeszi gaviál az Indus folyóban, illetve a Gangeszben honos. A gaviál állományai veszélyeztetettek, számos tenyésztési program indult, melyek során az állományok létszáma stagnált, sőt lassú növekedésnek indult.

A gaviál az egyik legnagyobb krokodil faj, 4 és 6 m közötti hosszal illetve közel 450kg súllyal büszkélkedhetnek a felnőtt példányok. Várható élettartamuk a vadonban 40-60 évre tehető. A gaviál teste karcsú, de nagyméretű, jellegzetes a keskeny orra és szája. Az orr mérete és formája az életkor előre haladtával változik. Az hímek orrán található egy speciális kinövés, amelynek az udvarlásban van szerepe. Szürke vagy olíva színű a bőrük, amely a kor előre haladtával sötétebbé válik

A farok oldalirányban lapított, a lábujjai között úszóhártya feszül ez teszi lehetővé, hogy ennyire agilis és gyors a vízben az állat. A lábai nem elég erősek hogy elemeljék a testet a talajról, mikor a szárazföldön tartózkodik, így a hasukon csúsznak. 100-110 éles fog ül az állkapcsukban.

A gaviálok az idejük nagy részét a vízben töltik, néha kimásznak a partra sütkérezni, illetve a tojásrakás időszakában. A párzás időszak november és január közötti időszakra esik. A párzás a vízben történik. Március és május között a nőstény kimászik a partra és fészket ás a part közelében, a fészekbe 50-60db tojást tojik, egy tojás súlya megközelítőleg 150g nyom. A tojásokat a nőstény földdel takarja be, majd őrzi. A tojások 90 napra kelnek ki. A kikelés után a nőstény nem viszi a vízhez a kicsinyeket, ezt az állkapcsuk formájával és méretével magyarázzák a kutatók.A gaviálok táplálékát kizárólag halak teszik ki, esetlegesen egy-két vízimadarat is zsákmányolnak, illetve dögöt is ehetnek. A fiatal gaviálok rovarokkal, lárvákkal és békákkal táplálkoznak.

Ma is szenteknek tartják a gaviálokat, mert a bennszülöttek szerint a sokfogú krokodil isten szörnyű pusztítást tesz a halak között. Day hangsúlyozza, hogy „igazi halevő krokodil, mely úszva fogja el zsákmányát.” Boulenger is említi, hogy a gaviál kizárólag halakkal él. Forsyth szerint a gaviál különösebb mértékben nem veszélyezteti az embert.Minthogy egyetlen biztos esetről sem tudunk, hogy a gaviál nagyobb emlősöket és az embert támadott volna meg, a kevésbé ártalmas krokodilok közé kell sorolni. A gaviál, csak azzal okoz némi kárt, hogy a halban gazdag folyók mellett élő lakosság táplálékának egy részét elpusztítja.

Az európai muzeális gyűjteményekben a gaviál ritkább, mint más krokodilfajok, élve pedig a legnagyobb ritkaságnak számít. Minthogy a szabad természetben mély folyóvizekben él és a szaporodási időn kívül alig merészkedik ki a partra. Fogságban tartása is nagyobb nehézségeket okoz, mint rokonaié.

Fokozottan veszélyetetett faj! A gangeszi gaviál az 1960-as években még valamennyire elterjedt volt a nepáli Koshi, Narayani, Karnali, Babai és Mahakali folyókban, melyek az ország déli részén, a Himalája lábainál elterülő fennsíkon találhatók és átnyúlnak Indiába is. A lakosság több mint fele mintegy 11,5 millió fő is itt él és főleg mezőgazdasággal foglalkozik, de a híres Chitwanban a gaviálokat és a szintén itt élő mocsári krokodilokat (Crocodylus palustris) nem vadásszák, mert a legnagyobb folyó, a Rapti egyben fokozottan őrzött határfolyó is. Az illegális vadászat a nem védett területeken folyik, hiszen a gaviál tojása és "csőre" állítólag gyógyhatású.

A kipusztulásra ítélt gaviálok fogságban történő keltetésének és tenyésztésének ötlete a Frankfurti Zoológiai Társaság kezdeményezése volt. A program indulásakor a világ egyik legveszélyeztetettebb fajának számító gaviálból mindössze kétszáz példány élt a Brahmaputra és a Gangesz folyók vidékén, ebből csupán ötven Nepálban, a többi Indiában és Pakisztánban. 1977-ben a helyi halászok bevonásával megkezdődött a tojások begyűjtése. Az első visszatelepítések 1981-ben történtek, amikor 50 példányt engedtek vissza a Narayani folyóba. 1983-ban újabb 102 példány került a Narayani, Kali, Ghandaki, Sabta és Koshi folyókba. Eddig összesen kb. 600 gaviált és 150 mocsári krokodilt engedtek szabadon. A kasarai gaviál tenyészközpont legnagyobb tenyészmedencéjében kilenc kifejlett egyed él, melyek még a legelső keltetésből származnak és 2003 óta már tojást is raktak. A gaviálok általában tíz éves koruk körül érik el a három méteres testhosszt és az ivarérettséget. A hímek kisebb háremet gyűjtenek maguk köré így fogságban is több nőstényt számítanak egy hímre. A központban egyszerre általában száz példányt nevelnek, majd a négy éves, 1-2 méteres félig kifejlett példányokat visszaengedik a folyók előre meghatározott szakaszán. Az elhullási arány az egy év alatti példányok esetében 10-30 %, ami elég jó arány, ha azt vesszük figyelembe, hogy a napjainkban meglévő különböző környezeti ártalmak miatt a szabadban mindössze 1 %-uk éli meg az egyéves kort. Ebbe beleszámít a környezetszennyezés, a gátak építése, a folyók szabályozása, a rosszul kihelyezett halászhálók és a tojásokat kiöntő áradások pusztító hatása is. A gaviálok fő tápláléka a Chitwan Nemzeti Parkban élő mintegy 113 halfaj, melyek lehalászása szintén gondot jelenthet.

Indiában a gaviálok megmentését előbb, 1975-ben kezdték és jelenleg kilenc hasonló tenyészközpont foglalkozik a tojások begyűjtésével és keltetésével illetve a faj fogságban történő szaporításával. Eddig összesen, mintegy 3000 gaviált engedtek szabadon, de a vadon élő állomány még így sem éri el az 1500 példányt. A rendelkezésre álló védett területek eltartó képességét ez a szám pont kimeríti, így lassan új területeket kell kijelölni a visszavadítandó példányok részére. A gaviálokra leselkedő veszélyek itt is hasonlóak, mint Nepálban. A közeli Pakisztánban és Burmában élő gaviálok egyedszámát még nem tudják, ott még várni kell egy hasonló program beindulására, de remélhetőleg erre is hamarosan sor kerül. Mindenesetre örvendetes tény, hogy a szabadon élő gaviálok száma elérte a 2500-3500 példányt.

Felelős terrarista, avagy amilyen a gazda, olyan a hüllő...

Ezt a figyelemfelkeltőnek sem utolsó írást, egy hölgy honlapján találtam. Mélységesen megértem a probléma gyökerét.

A hüllőtenyésztés hobby vagy életstílus, de sosem üzletszerű kényszerített szaporítás. Az állat megsínyli az "erőltettet" kopulációt vagy a nem megfelelő idejű pihentetés elmaradását.

Most pedig az írás, vágatlanul:

(az írás végén található a forrás)  

"Sajnos sok állatbarát, aki terráriumi állatot szeretne tartani, rossz utat választ. A következőkben főleg saját tapasztalatimat és néhány megdöbbentő esetet szeretnék megosztani az olvasókkal, hogy ez ne történjen meg legközelebb, amikor hüllőt vásárolnak. Gyakran megesik mindenkivel, hogy az állatkereskedésbe betérve megpillantunk egy érdekes teknőst, egy cuki kis gekkót vagy egy szép kígyót, ráadásul az ára is tisztességesnek tűnik. Máris szívünkbe zártuk az állatot: becsomagoltatjuk és miután pár mondatnyi homályos felvilágosítást kaptunk a tartásával kapcsolatban, rögtön haza is visszük.

Útközben vagy csak otthon kezdünk el azon töprengeni, hogy hová fogjuk tenni új szerzeményünket, mondjuk a gyíkocskát. Eszünkbe jut a padláson pókhálósodó régi akvárium; lecipeljük hát, teszünk az aljára egy kis homokot meg egy pár kavicsot a szomszéd építkezésről, és "feldíszítjük" anya virágládájában talált néhány növényfoszlánnyal. Ebben az edényben helyezzük el a gyíkot, majd, hogy az egzotikus állatot minél hosszabb ideig szemlélhessük, melléteszünk még egy régi íróasztal- vagy olvasólámpát.

Nem sokkal később azonban rádöbbenünk, hogy az állat érdekes külsején kívül semmi másra nem tettünk szert. A hüllők ugyanis többé-kevésbé mozdulatlanul fekszenek az akvárium egyik sarkában, és kísérletet sem tesznek arra, hogy új környezetüket felderítsék. A gyíkunk ügyet sem vet a felkínált eleségre, pár nap múlva kukacok, és férgek szaladgálnak a "terráriumban".

Miután az egészségi állapota egyre kritikusabbá válik, visszasietünk az állatkereskedésbe, ahol az eladó természetesen jó tanáccsal tud szolgálni: fűtőkábelt vagy lámpát kell beszereznünk, hogy a trópusi állat elegendő meleget kapjon az aktívvá váláshoz.

A fűtőlámpával azonban már elkéstünk: a szép gyík pár múlva elpusztul. Egyes családtagok már akkor hangot adtak tiltakozásuknak, amikor a tartály "berendezése" után néhány nappal kellemetlen, dohos szag kezdett áradni a terráriumból. Most, hogy a gyík elpusztult, itt az ideje, hogy véget vessenek ennek az egész terrárium-bolondériának. És különben is: a tengerimalac sokkal aranyosabb és könnyebb is tartani. Irány ismét az állatkereskedés!

Ebből a szomorú, de sajnos gyakran megeső történetből arra akartam utalni, hogy manapság sokan felelőtlenül szereznek be mindenféle állatot, és az elhanyagoltság, a hozzá nem értés rövidesen az állat halálához fog vezetni. Aki így viselkedik az állatokkal, annak meg kellene tiltani, hogy bármilyen állatot tartson! Aki igazi terraristává akar válni, annak tudnia kell, hogy a terrárium semmi esetre sem olyan edény, ami kizárólag a mi igényeink és szükségleteink kielégítését szolgálja, lakói szempontjából pedig nem csupán arra alkalmas, hogy az állat elmenekülését megakadályozza. A jól kialakított terrárium a lakás díszévé válhat, a gazdi számára tartalmas kikapcsolódást nyújt, a kedvenc pedig hosszú élettel és esetleges szaporulattal hálálja meg a gondoskodást.

Szomorú tény, de igaz: a legtöbb terráriumi állat hozzá nem értő kezekbe kerül és a szakszerűtlen tartás és gondozás következtében értelmetlenül elpusztul. Azok az állatok már szerencsésnek mondhatják magukat, melyek épségben eljutnak az állatkereskedőig. A tenyésztelepeken, nagyüzemben "gyártják" a különféle állatokat, és egy részük a mai napig eredeti élőhelyükről kerül az otthonunkba (szerencsére ez manapság egyre ritkább). Ezeket az állatokat apró dobozokban, sokszor étlen-szomjan pakolják fel hajókra és teherautókra, és már betegen kerülnek az állatkereskedésekbe. A kereskedésekben szintén nem megfelelően tartják őket.

Saját tapasztalatom alapján azt mondhatom, hogy a legtöbb állatkereskedés (tisztelet a kivételnek), nem megfelelően gondozza az egzotikus állatokat, főleg a kétéltűeket és a hüllőket. Az eladók nagy többsége egyáltalán nem ért ezeknek az állatoknak a gondozásához, sőt némelyik egyenesen undorodik a hüllőktől. Tapasztaltam már, hogy nekem kellett kivenni a gyíkot a terráriumból, mert az eladó nem volt hajlandó hozzányúlni! Ha egzotikus állatot szeretnénk tartani, mindenképp egy szakboltot (Budapesten pl. Trionyx, Kisteki, vagy Leguán díszállat-kereskedés) vagy tenyésztőt keressünk fel, ne pedig egy kis boltot, ahol épp leadott valaki egy kígyót vagy teknőst, mert túl nagyra nőtt, és az eladónak fogalma sincs a tartásáról. A plázákat és bevásárlóközpontokat én messze elkerülöm, mert egyszerűen túlzás, hogy mennyit elkérnek egy-egy állatért, melyet máshol annak az árnak a töredékéért meg lehet vásárolni. És még nem is biztos, hogy az állat egészséges. Ismerőseim és barátaim hoztak már haza plázából atkás kígyót, nem evő gyíkot, vagy vitaminhiányos kaméleont.

Aki terráriumban élő állatot szeretne magához venni, annak tudnia kell, hogy a hüllők nem túl aktív állatok, a nap nagy részét elbújva töltik egy fadarab alatt, éjszaka aktívak és nem cirógathatók, mint egy hörcsög vagy macska. Egyes gyíkok, gekkók és ízeltlábúak kifejezetten utálják, ha hozzájuk érnek és állandóan kiveszik őket, ezért kisgyerekeknek ne vegyünk hüllőt, vagy értessük meg a gyerekkel, hogy az állat nem játék! Ha első hüllőnket készülünk megvásárolni, ne az alapján döntsünk, hogy melyik állat tetszik nekünk a legjobban. Először vegyünk kezdőknek való, igénytelenebb fajt, például gabona,- király,- vagy patkánysiklót, leopárd gekkót, békésebb madárpókot, és ha már jártasak vagyunk ezeknek a gondozásában, akkor rátérhetünk a "haladóknak" való fajokra. Azt is figyelembe kell venni, hogy a boltban 30 centis kiskígyó vagy a tenyérben elférő kisteknős hatalmasra is megnőhet néhány év alatt. Vagy ne vegyünk felelőtlenül nagyra növő állatot, vagy biztosítsuk neki a megfelelő méretű élőhelyet. Magyarországon egyre nagyobb problémát jelent, hogy az emberek a túlnőtt ékszerteknőseiket egyszerűen folyókba és tavakba engedik szabadon. Az ékszerteknősök egy része tökéletesen alkalmazkodik a téli hidegekhez, áttelel, sőt szaporodik is, viszont így veszélyezteti a hazai hüllőfajok létét. Az ékszerteknős például egyre nagyobb mértékben szorítja ki az élőhelyéről az amúgy is veszélyeztetett mocsári teknőst. Azokkal az ékszerteknősökkel szemben pedig, amelyeket szabadon engednek, és nem élik túl, állatkínzást követnek el.

Egyszer tanúja voltam egy beszélgetésnek egy állatkereskedésben, amit szeretnék elmesélni. Bejött egy anyuka a lányával a boltba, hogy ékszerteknőst szeretnének. Az anyuka azzal kezdte, hogy kb. mennyibe kerül a tartása akkor, ha csak az alapfelszerelést, a legszükségesebbeket szeretnék megvenni. Az eladó elkezdte számolni, és kb. 10-30 ezer forintra becsülte az összeget. Az anyuka megrökönyödött, és azt válaszolta, hogy mi kerül ennyire sokba. Az eladó elkezdte összeszedni a szükséges alapfelszereléseket. Maga a teknős kb. 3-4000Ft, kell egy megfelelő méretű akvaterrárium. Elmondta, hogy az ékszerteknős nagyra nő rövid idő alatt, ezért vagy 2 terrárium kell (egy nevelőterrárium, amiben pici korában tartható, és egy végleges), vagy rögtön a nagyobb méretűt veszi (100 liter vagy annál nagyobb), ami egyszeri beruházás és élete végéig elegendő. Vagy ha kisméretű fajt akarnak, akkor vegyenek pézsmateknőst, de az alapból jóval drágább. Aztán kell egy akváriumszűrő, ami nagyon fontos, mert a teknősök sokat ürítenek, és ha nem akar naponta vizet cserélni, akkor érdemes beszerezni egy jobb minőségű szűrőt. Elengedhetetlen egy vízfűtő, egy szárazföldi rész (sziget, vagy kilépő, ahol a teknős megpihenhet), és végül az eleség, ami nem a legolcsóbb szárított hal, mely a boltban kapható, mert abban semmi tápanyag nincs, hanem minőségi táp vagy élő illetve fagyasztott hal. Ezt hallva az anyuka azt mondta a lánynak, hogy van egy ismerősük, aki állatkereskedésben dolgozik, majd ő hoz a lánynak egy aranyhalat vagy hörcsögöt olcsón.

Engem is mélységesen felháborított ez az eset, utána hosszasan megvitattuk a hallottakat az eladóval. Aki nem engedheti meg, az ne tartson állatot, mert igazából igénytelen állat nincs! Minden állatnak biztosítani kell az alapvető szükségleteket, amihez egy gyík esetében például hozzátartozik egy UV lámpa, vagy vitaminpor, nem elég egy tartály és maga az állat. Az állattartást nagyon meg kell gondolni. Ha minden áron akarunk állatot tartani, akkor olyan válasszunk, aminek az alapigényeit biztosítani tudjuk.

Aki bármilyen állat tartására adja a fejét, feltétlenül érdeklődjön az állat alapvető igényeiről. Konzultáljon tenyésztőkkel, nézzen utána interneten, művelődjön szakkönyvekből, mert sajnos sokan csak meglátnak egy állatot az állatkereskedésben, azonnal megveszik anélkül, hogy bármit is tudnának róla. Elszomorító az eset, amit egy siklótartó barátom mesélt. Ő már nem kezdő kígyótartó. Egy alkalommal "kimentett" egy nagyon rossz körülmények között tartott sovány gabonasiklót. Az eladó azért vált meg tőle, mert állítólag nem evett és folyamatosan fogyott. A barátomnál azonnal elkezdett enni, de a kígyó nemsokára minden igyekezet ellenére elpusztult. A barátom írt a tulajdonosnak, hogy tájékozódjon jobban a tartási körülményekről. Kiderült, hogy az első "gazdi" 3 havonta 1 egérrel etette az állatot (nem csoda hát, hogy vészesen lefogyott) és ami még meglepőbb, együtt tartotta a gabonasiklót egy fiatal kockás pitonnal. Elképesztő! Ezek után nem csoda, hogy ez lett a sikló sorsa. A piton és a sikló nem ismeri egymást, a vadonban soha nem találkoznak, a piton láttára az egészséges siklók ösztönösen menekülni kezdenek. Búvóhely híján a szerencsétlen sikló állandóan stresszben élt. A sikló nem olyan, mint egy piton, ő hetente etetést igényel, nem lehet hónapokig éheztetni (megjegyzem a pitont sem lehet). A barátom a sikló halála után a pitont is megvette az illetőtől, mert időközben azt is eladta időhiányra hivatkozva. A pitonnal is voltak gondok, de ő túlélte, ma már egészséges. Az ilyen embertől én egy életre eltiltanám az állattartást! Lehet nem szándékosan történt mindez, de akkor a tudatlanság miatt. A siklók és óriáskígyók igényei teljesen eltérnek, nem lehet minden állatot ugyanazon séma szerint tartani. Elég csak ránézni a két állatra, már alkatukban sem egy súlycsoport, az illető tudhatta volna, hogy nem egymás mellé valók.

A legtöbb ember azt hiszi, hogy terráriumban csak hüllőket lehet tartani. Valójában a terrárium kiváló lakhelye lehet az ízeltlábúaknak és a rágcsálóknak is. A terráriumban élő rágcsálók olyan viselkedésformáit figyelhetjük meg, melyeket az egérládákban sínylődő társaiknál nem láthatunk."

Még valamit meg kell említenem, amiről beszélnek, kell. Sajnos a hüllőknek sok ellenségük van az emberek körében. Feltehetjük a kérdést: miért tartja sok ember veszélyesnek, gusztustalannak a kígyókat és egyéb hüllőket? Egyrészt babonából, másrészt mert szülei, ismerősei is így álltak hozzá, tehát ez hozzátartozik az emberek neveltetéséhez. A legtöbben egyszerűen nem ismerik ezeket az állatokat, és amit nem ismerünk, attól ösztönösen félünk. A kígyók anatómiája, külseje teljesen eltér a mi agyunkban az "állat" szó alatt értett fogalommal, idegenek és furcsák a számunkra. Nincs kezük és lábuk, egyesek kemény páncélszerű kültakaróval rendelkeznek, másoknak pedig tüskék vannak a hátuk közepén. Ha valakit megkérdezünk, mi jut az eszébe az állat szó hallatán, aligha fog egy teknősbékára vagy krokodilra gondolni. A hüllők nem olyan bájosak, mint egy kiscica, vagy egy pihe-puha nyuszi, számunkra ismeretlen a tapintásuk is. Valójában mi határozzuk meg a szépség fogalmát is. Érdekes lenne megvizsgálni, mitől válik egy állat, vagy akár ember széppé a többi ember szemében. A hüllőket a legtöbben rút állatoknak tartják, pedig rendkívül érdekesek és szépek. A gyíkok és kígyók hihetetlenül szép színekben pompáznak, anatómiájuk is páratlan az állatvilágban. A kígyó szó hallatán sajnos a legtöbb ember csontot összeroppantó hatalmas óriáskígyóra, vagy halálos mérgű viperára vagy csörgőkígyóra gondol, holott a kígyók, sőt a hüllők töredéke veszélyes csupán az emberre.

Ne felejtsük el azt sem, hogy az ember térhódításával, és környezetromboló tevékenyégével egyre több területet vesz el a természettől, és elsősorban az emberek vernek tanyát a kígyók világában, nem fordítva. A kígyóknak hálásnak kéne lennünk, hiszen pusztítják az emberi településekbe beköltöző, betegségterjesztő rágcsálókat. A vadon a hüllők birodalma, mi léptünk be az ő területükre. Ugyanez történik, amikor valakit cápatámadás ér. Az emberek csak a számokat jegyzik meg, hogy évente mennyien halnak meg cápatámadás következtében, azt azonban elfelejtjük, hogy a víz nem az ember természetes élettere, a cápa viszont otthoni terepen van, ő a tengerek csúcsragadozója. Ha bemerészkedünk egy számunkra ismeretlen világba, számoljunk a következményekkel. A cápának az ember sem több mint egy jó falat, nem tesz különbséget ember és állat között, neki épp olyanok vagyunk, mint egy fóka, mivel nem gondolkodik, hanem ösztönök irányítják. Mi emberek sajnos hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ránk nem vonatkoznak a természet szabályai, sőt mit irányíthatjuk azt csak azért, mert emberek vagyunk. Utálom azokat a kijelentéseket, hogy bizonyos állatok soha nem támadnak emberre. Az állatok nem különböztetik meg az embert az állattól, ha a területükre merészkedünk, akkor mi is felkerülünk a táplálékláncra és bizony megeshet, hogy egy ragadozó nekünk támad. Bár nem tartozunk a természetes élelemforrásához, azért a cápák és más húsevők is vadászni fognak ránk. Ugyanez a helyzet a hüllőkkel.

Ezen a hozzáálláson tehát sürgősen változtatni kellene. Ha jobban megismernénk őket, talán nem viszolyognánk annyira a hüllőktől. Az emberek agyonvernek minden "rusnya csúszómászót", csak azért mert nem ismerik. Nagyon fontosnak tartom, hogy lehetőség legyen arra, hogy már kiskorban megismerkedjük ezekkel a lenyűgöző állatokkal. Érdekesnek tartom azt is, hogy a legtöbb ember, aki fél és iszonyodik a hüllőktől, felnőtt. Tapasztalatom szerint a gyerekek sokkal nyitottabbak és megértőbbek, velük kell elkezdeni az oktatást. Egyszer meg is kérdezte tőlem egy kisgyerek, amikor bemutattam neki a gabonasiklóimat, hogy: "Miért kell ezektől az állatoktól a felnőtteknek félniük, hisz ez a kígyó nem bánt?"

Minél több időt szánunk a hüllők megismerésére, annál jobban fogjuk csodálni őket és annál inkább kinyílik a szemünk a bennük rejlő szépségre. Mindenki, aki bármilyen módon segít felhívni erre az emberek figyelmét, nagyon fontos küldetést hajt végre, hiszen az állatok nem tudnak felszólalni a saját érdekükben. Törékenyek, érzékenyek és sérülékenyek, de remekül alkalmazkodtak a szélsőséges viszonyokhoz és az életterükhöz. Nagyon kevés embert érdekelnek azok a szomorú tények, hogy mind a mai napig egyes délkelet-ázsiai országokban az étlapon szerepelnek a hüllők, kígyóhúst, és egyéb döglött állatokkal teli szeszes italokat szolgálnak fel, hogy sajnos még mindig nagy üzletág a krokodil és kígyóbőrből készült divatcikkek és használati tárgyak piaca, vagy, hogy évente több száz béka leli halálát az autópályákon, miközben igyekeznek eljutni a szaporodó helyükre. Foglalkoznunk kellene ezekkel a problémákkal, ahelyett hogy legyintünk: "Á, azok csak hüllők!" A hüllők valóságos túlélőművészek és őskövületek egyszerre, sokkal régebb óta élnek bolygónkon, mint mi!

Tisztelettel, megértéssel és türelemmel bánjunk a hüllőkkel, mert ők is mellettünk élnek a Földön, már sokkal régebb óta, mint ahogy az ember megvetette a lábát bolygónkon.

Ha jobban odafigyelünk rájuk, sokat tanulhatunk tőlük és idővel talán még szépnek is fogjuk találni őket.

Email: hulvej0887@gmail.com

Honlap: www.reptileland.sokoldal.hu