Crocodylus nemzetség:
A bőr színe idővel változhat, mivel megváltoztatják a melanin mennyiségét a bőrükben, erre csak az Orinoco-krokodil képes. A fiatal krokodilokon sötét barna foltok és sávok találhatóak, a felnőtt példányok is elszórtan foltosak.
A közelmúltig a Johnston-krokodil gyakori volt
Észak-Ausztráliába, leginkább ott ahol nem éltek tengeri krokodilok, pl.:
számos arid szárazföldi terület és meredekebb földrajzi térség. Az elmúlt
években azonban drasztikusan elkezdett csökkeni a számuk, mivel az invazív Aga
varangy (Bufo marinus) betelepült az élőhelyükre. Az Aga varangy rendkívül mérgező
az édes vízi krokodil számára. A tengeri krokodilok nem is találkozhatnak ezzel
békafajjal.
1. Hegyesorrú
krokodil (Crocodylus acutus)
1807-ben írta le először ezt a fajt Georges Cuvier francia
biológus. Más néven amerikai krokodilnak is hívják, könnyen összetéveszthető a
közép-amerikai púpos krokodillal illetve az amerikai aligátorral.
A hegyesorrú krokodil a 4 Amerikában fellelhető faj egyike, nem
mellesleg ez a legelterjedtebb . Populációi az Atlanti és a Csendes-óceán
partjáinál, Dél-Mexikóban és a dél-amerikai partoknál is megtalálhatóak egészen
Peruig. Emellett egyes folyórendszerekben is megtalálható például Kubában, Jamaicában,
Kolumbiában, Ecuadorban és a Nagy-Antilláknál is. Az USA-ban Florida állam déli
részén él egy populációjuk amely körülbelül 2000 egyedet számlál. A populáció elszórtan él az amerikai aligátorok
mellett, elsősorban az Evergladesi Nemzeti Parkban, a floridai-öbölben, a
Biscayne-öbölben illetve Florida Keystől délre. Az amerikai krokodil legnagyobb
populációja a Dominikai Köztársaságban található a Lago Enriquilloban. A
hegyesorrú krokodil megtalálható édes folyóvizekben, mangrove mocsarakban,
folyótorkolatokban, édesvizekben és a sós tavakban egyaránt, és még a tengerbe
is bemerészkedik. Sőt Közép-Amerikában együtt él a pápaszemes kajmánnal.
A hegyesorrú krokodilt nehéz elkülöníteni az amerikai aligátortól,
ezért hasonlítják össze őket a faj leírásakor. Az amerikai krokodil pofája
hosszabb és szűkebb, mint az amerikai aligátornak, de szélesebb, mint az
Orinocói krokodilnak. A hegyesorrú krokodilnak szürke színű a bőre, halványabb
mint a többi Amerikában honos fajnak.
Ezek a krokodilok nőhetnek a legnagyobbra, a hímek között
mértek már 6,1 m-es példányokat. Az újszülött kiskrokodilok 22 cm hosszúsággal
és 60 g súllyal jönnek világra. Egy átlagos felnőtt hím példány körülbelül 4 m
hosszú és 382 kg; egy átlagos nőstény pedig 3 m és 173 kg-os. Floridában az
átlag kicsit nagyobb. Itt 4,3 m az átlag hosszúsága a hímeknek. Egy érdekesség
a hegyesorrú krokodilról: képes könnyezni, mivel fejlett könnymirigyekkel
rendelkezik.
Az amerikai krokodil elsődlegesen hallal táplálkozik, ezt a
pofa alakja is jelzi. A part menti vizekben élő halak mind-mind potenciális
zsákmánynak számítanak. Floridában a márna a legkedveltebb a krokodil számára.
A hegyesorrú krokodil főleg a kifejlett példányok előszeretettel egészítik ki a
étrendjüket, különböző emlősökkel, madarakkal, teknősökkel illetve rákokkal és
esetlegesen dögökkel. A kisebb példányok pontosabban a kiskrokodilok csigákkal,
békákkal és rovarokkal táplálkoznak. A felnőtt krokodiloknak nincsen
potenciális ellenfele, elsősorban az alkonyat után pár órával indulnak
vadászni.
Ez a faj késő őszi és kora téli időszakban kezdi a párzási
időszakát, amely először abból áll, hogy a hímek nagyon alacsony frekvenciájú
fújtató hangot hallatnak, amely hang vonzza a nőstényeket. A nőstényeknek
nagyon fontos a testméret, ezért amikor a nagyobb méretű hímek alacsonyabb
frekvenciájú hangot bocsátanak ki, a nőstények előnyben részesítik a mélyebb
hangokat. Február-március hónapban a vemhes nőstényfészket épít - a part szélén
– sárból, homokból és növényi anyagból. A növényi hulladék mennyisége és
milyensége nagyon fontos minden krokodilfajnál, mivel a hőmérséklet határozza
meg a tojásokból kibújt generáció nemét és arányát. Körülbelül egy hónap múlva
– miután a fészek kicsit leülepedett – a nőstény a fészekben átlósan széles
lyukat ás, s ebbe rakja 30-70 tojását, a tojásszám a nőstény mérete határozza
meg. A tojásokat nem takarja be, hanem őrzi őket. A tojások 8 cm hosszúak, és 5
cm szélesek, fehérek és porózus a héjuk. A költési idő 75-80 nap, a nőstény a
közelben lévő pihenőhelyről figyeli és őrzi a fészket. De ezek az
óvintézkedések sem elegendőek ahhoz, hogy minden tojás biztonságban legyen,
néha egy-két tojás áldozatul esik a mosómedvéknek, rókáknak és ragadozó
madaraknak.
A kikelés után a fiatalokat a nőstény tovább védi, sőt a vízig
viszi őket a szájában. A kikeléstől számított ötödik héten az anya, magára
hagyja a kicsinyeit és elkezdik az önálló életet. Természetesen a legtöbbjük
nem fogja megérni az ivarérett kort, mivel a ragadozó madarak és nagyobb halak
áldozatául esnek.
A hegyes orrú krokodilok a veszélyeztetett állatfajok közé
tartoznak, a vadászat, a környezetszennyezés és az élő krokodil kereskedelem
miatt. Venezuelában betiltották a krokodilbőr kereskedelmet 1972-ben, miután az
’50-’60-as években túlvadászták az ottani hegyes orrú krokodilállományt.
Amerikában 1996 óta nincs statisztika a teljes állományról. A floridai államban
készültek naprakész statisztikák, illetve 2007-ben a USA Hal-és Vadvédelmi
szolgálata a veszélyeztetett fajok közé sorolta, az illegális krokodilvadászat
miatt.
2. Páncélos
krokodil (Crocodylus cataphractus)
A páncélos krokodil (Crocodylus cataphractus) egy édesvízi
krokodilfaj, amely Afrikában honos. Újabb vizsgálatok arra világítottak rá,
hogy a rendszertani besorolása újabb nemzetséget feltételezne (Mecistops), de
ezt hagyjuk a rendszertani kutatókra.
A páncélos krokodil őshonos Közép-és Nyugat-Afrikában főképp
az édesvizek mentén. Ez a faj közepes méretűnek számít a kifejlett egyedek
méretét tekintve a többi krokodilfajhoz viszonyítva. Egy kifejlett hím 3-4 m
hosszúságú és 125-230 kg tömegű. Az újszülött példányok 25-27 cm méretűek és
70-85 g súlyúak.
A páncélos krokodilnak a főtáplálékát kígyók, kétélűek,
halak és rákok alkotják. Egy-egy alkalommal kisebb emlősöket is zsákmányolnak.
A kicsik táplálékát leginkább kétéltűek és kisebb halak alkotják.
A szaporodási időszak egybeesik a esős évszakkal. A nőstény
összeállít egy fészket, amely főként bomló növényi anyagból áll. A páncélos
krokodilnak van egy második fészekrakó idénye is, ilyenkor a fészket messzebb
építik általában. A nőstények 13-27 relatíve nagy tojást raknak.
A leghosszabb
költési idővel ez a krokodil rendelkezik 110 nap alatt kelnek ki a tojások. A
nőstények közel maradnak fészekhez, de nem védik annyira a fészket, mint más
krokodilfajok. A kikelő tojásokat a nőstény kiássa, hogy könnyebben keljenek a
tojások. A kikelt kicsiket az anyaállat nem védi, nem is kell nagyon, mivel nem
sok potenciális ellensége van (kivétel pl.: lágy héjú teknősök).
Természetvédelmi állapota nem ismert, mivel ismeretlen a
pontos számuk.
3. Orinocói
krokodil (Crocodylus intermedius)
Az orinocói krokodil (másneve: Orinoco-krokodil) egy
kritikusan veszélyeztetett krokodil. A meglévő populációja meglehetősen kicsi, összesen
547 példánya él vadon. Kizárólag Kolumbia, Venezuela és Dél-Amerika északi
részén lévő édesvizű folyókban található meg. A legnagyobb számban, ahogy a
neve is mutatja az Orinoco-folyóban található meg. Egyes források szerint
feltünt egy-egy példány Trinidadban is, de ez nem lett megerősítve.
A orinocói krokodil a legnagyobb élő fajok közé tartozik. Az
átlagos hímek 3,6-4,8 m közöttiek, a nőstények 3-3,4 m körüli testméretet
vesznek fel. A súlyukban nagy eltérések lehetnek, a hímek 380-635 kg-ot nyomnak,
a nőstények természetesen kisebb súlyúak, „csak” 225-317 kg-osak. A valaha mért
legnagyobb példány 6,6m hosszú volt, amelyet 1800-ban lőttek. Sajnos ez a
„tény” nem lett megerősítve, inkább vadász legendának számít, mivel az orinocói
krokodil nem nő 5 m-nél hosszabbra. Az amerikai kontinensen ez a faj az egyik
legnagyobb, bár az amerikai (hegyesorrú) krokodil és az itt szintén honos
fekete kajmán hasonló méretű, de tömegben az orinocói-krokodil a legnehezebb.
Az Orinoco-krokodilnak jellegzetesen hosszú a pofája, de
olyan keskeny, mint az amerikai krokodilnak. Az Orinoco-krokodil a színgazdag
faj, 3 színvariációja létezik: halvány sárgásbarna, sötét sárga, szürkésbarna.
A bőr színe idővel változhat, mivel megváltoztatják a melanin mennyiségét a bőrükben, erre csak az Orinoco-krokodil képes. A fiatal krokodilokon sötét barna foltok és sávok találhatóak, a felnőtt példányok is elszórtan foltosak.
Mint az Amerikában honos krokodiloknak, ennek a fajnak is a
hal a főtápláléka. Azonban mivel az élőhelyén ő a csúcsragadozó, így
potenciálisan minden élőlény zsákmányként tartható számon.
Voltak olyan
híresztelések is, hogy az embereket is megtámadja, de ez igen valószínűtlen,
mivel nagyon alacsony a populáció egyedszáma, s viszonylagosan elszigetelten él
az emberek mellett.
A száraz évszakban a krokodilok visszavonulnak a part menti
ásott búvóhelyeikre. A száraz évszak végeztével elkezdődik a szaporodási
időszak, a nőstény krokodilok a homokba ássák a fészket. Ide tojják a
körülbelül 40 tojásukat. A fészket befedi az anyaállat. A kelési idő 3 hónap,
plusz-mínusz egy hét. A kikelés este szokott történni, a kikelt kicsik az
anyjukat hívják, s ő a vízhez viszi őket. Általában 1 évig vigyázz a kicsikre a
nőstény utána magukra hagyja őket. A fiatal krokodilok számos ragadozónak
eshetnek áldozatul, pl.: teguknak, anakondáknak, kajmánoknak és egyéb
szárazföldi emlősnek.
Az Orinoco-krokodil erősen veszélyeztetett státuszú mivel
erősen vadásszák a jó minőségű bőre miatt. Az 1940-től a 60’-as évekig több
ezer példányt öltek le és dolgoztak fel, s így a kihalás szélére sodrodott ez a
faj. Az 1970-es években védett státuszt kapott, s ma is az, mind Kolumbiában,
mind Venezuelában. Emellett szerepel a CITES I.függelékében, így sem
kereskedni, sem vadászni nem lehet rá. Természetesen az orvadászatot ez nem
akadályozza meg, sőt manapság a kisebb példányokat élve eladják. Az emberi
tényező mellett egy ökológiai probléma is felmerült, még pedig az hogy a
térségben pápaszemes kajmánok is élnek, nagy egyedszámban. Ez pedig problémát okozhat
az Orinoco-krokodilok utódgondozásában és a táplálékért való küzdelemben.
Sajnos nem tudjuk pontosan hány példány él a vadonban, de becslések
szerint 600-1500 egyed. Kolumbiában a legalacsonyabb a létszám, itt a
legnagyobb populáció 50 egyedet számlál. Ténylegesen a legnagyobb populáció
Venezuelában található 500 egyeddel. Számos kisebb populáció él a térségben
elszórtan. 2007 novemberében 50 orinocói-krokodil került nyilvántartásba a
állatkerteket tömörítő ISIS rendszerben. Ezen adatok alapján a legtöbb egyed (35)
került a dallasi World Aquariumba. Az 1990-as évek elején számos kiskrokodilt gyűjtöttek
be és magán farmokra illetve nemzeti parkokba kerültek, főleg Lanos környékére,
mivel itt fontos a természetjáró turizmus. De sok növedék halt meg mielőtt
elérte volna az ivarérett kort, így 360 egyedet visszaengedtek a vadonba, amint
elérték a 2 m-es hosszúságot.
4. Johnson-krokodil
(Crocodylus johnsoni)
Az édesvízi krokodil, vagy más néven az ausztrál édesvízi
krokodil, Johnston krokodil vagy ahogy a köznyelvben nevezik freshie. Ez a faj
egy őshonos édesvízi ausztráliai faj. Ausztrália északi régióiban honos. Sokkal
kisebb testmérettel rendelkezik, mint az ausztrál sós vízi társa. Ez a faj nem
támad emberre, kivételt képeznek azok a harapásos halálesetek amikor sarokba
szorították az adott példányt.
Ezt a fajt Gerard Krefft írta le 1873-ban, és azért nevezte
el Johnstonnak, mert egy ilyen nevű ember számolt be neki először, erről a
krokodilfajról. Kreff sajnos elírta a latin nevet, így lett végül Crocodylus johnsoni.
Az édesvízi krokodilok az északi államokban találhatóak meg,
mint Queensland. A főbb élőhelyeik közé tartoznak az édesvízi mocsarak,
a folyók és a patakok.
a folyók és a patakok.
Az édesvízi krokodil a kisebb krokodilfajok közé tartozik. A
kifejlett hímek 2,3-3 m nőnek, a nőstények legnagyobb mérete 2,1 m. A súlyuk
nagyon kicsi, a hímek úgy 70 kg-osak, a nőstények csak 40. A legnagyobb eddig
mért hímnek 100 kg volt a súlya. Ez a faj rendkívűl félénk, s rejtőzködő
életmódot folytat. A teste világos barna színű és sötét sávok keresztezik a
farkánál és teste többi részénél, egyes egyedeknek a pofája is csíkos.
Az édesvízi krokodil rendkívül választékosan táplálkozik:
madarakat, denevéreket, hüllőket, kétéltűeket, halakat és nagyobb emlősöket
(pl.: kenguru) egyaránt zsákmányol. Ez a faj ott is megél ahol a nagyobb
tengeri krokodil nem képes. Így meredekebb területeken is előfordul, de
következetesen a alacsony vízállású folyókat kedveli.
A száraz évszakban rakják le a tojásaikat, ez általában
augusztusra esik, és az esős évszak elején kelnek ki november december
környékén. A johnston-krokodilok nem védik a fészket, homokkal letakarják és ott
hagyják. A kikelés előtt 1-5 nappal a kicsik a tojásból hívják az anyjukat. Ez
a hang szinkronizálja a kelést és serkenti az anyaállatot hogy ássa ki a
fészket. Ahogy kibújnak az anyjuk egyesével a vízhez viszi őket.
Sajnos egy másik állatfaj is irtja az édesvízi krokodilokat ez
pedig a Griphobilharzia amoena nevű nematoda. Ez a parazita belső élösködő,
speciális kültakaróval rendelkezik, amely segíti megvédeni a gazdaállat
immunválaszától. Az életciklusuk nem ismert, de valószínűsíthető hogy közti
gazdákban (puhatestűekben) fejlődik ki. Majd kerül a krokodilok szervezetébe.
Itt két helyen található meg: a keringési rendszerben és a hímek heréjében. A
nematoda a vérrel táplálkozik, a fertőzőt egyedek lesoványodnak, majd idővel elhullanak. Ezért jelenleg kritikusan
veszélyeztetett fajjá lett nyilvánítva a Johnston-krokodil.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése