Kétéltűek rendszertana és általános áttekintés

A kétéltűek osztálya (Anamnia ill. Amphibia) az állatok országában (Animalia), a gerinchúrosok törzsébe (Chordata) és a gerincesek altörzsébe (Vertebrata) tartoznak. A legkezdetlegesebb szárazföldi gerinces állatok, kb. 370 millió évvel ezelőtt mászott ki a szárazföldre az első képviselőjük. Ma élő minden harmadik fajukat a kihalás fenyegeti. A kétéltűek első globális felmérését 2004-ben befejezték, arra az eredményre jutottak a felmérést végző tudósok, hogy a világ 6700 fajának majdnem egyharmadát a kihalás veszélye fenyegeti. (Stokstad, E. 2004. Global Survey Documents Puzzling Decline of Amphibians. Science 306 p. 391)

Kétéltűek biodiverzitása a Földön

A „kétéltűek” elnevezés arra utal, hogy bár ezek az állatok kifejlett életük legnagyobb részét a szárazföldön töltik, szaporodni – néhány kivételtől eltekintve – kizárólag vízben képesek. Általában édesvízben élnek és szaporodnak, tengeri kétéltűfajt még nem találtak, de egy-két kétéltűfajt leírtak brakk-vizekben (félsós).

A hüllőkhöz hasonlóan a kétéltűek is változó testhőmérsékletű állatok, vagyis nem képesek szabályozni testhőmérsékletüket. Ezért alacsonyabb hőmérsékleten (<20 C⁰) lassabban mozognak, az átteleléshez pedig a talajba ássák magukat, és „hibernálódnak”, életfolyamataik lelassulnak és tavaszig ilyen állapotban maradnak.

A kétéltűek folyamatosan lélegeznek a bőrükön át, ezért kell állandóan nedvesnek lenniük. A hüllőktől eltérően a kétéltűek petéket raknak.  Legtöbb fajra a külső megtermékenyítés jellemző, vagyis mind a hím, mind a nőstény a vízbe juttatja az ivartermékeit, és itt történik a petesejtek megtermékenyítése. A pete embrionális fejlődése során nem alakul ki magzatburok (Anamnia). Egyes kétéltűfajok másodlagosan visszatértek a vízi életmódhoz, ez azt jelenti, hogy a kifejlett állatok is a vízben élnek az ebihalakhoz hasonlóan. Ezeknél a fajoknál kifejlett korban is megmaradhat a kopoltyú.

Ami általánosságban elmondható a kétéltűekről:

Bőrük gyengén szarusodott és vékony. Ennek oka a jelentős mértékű bőrlégzés. Bőrük három rétegből áll: felhám (epidermis), irha (cutis) és bőralja (subcutis). A felhám gyengén elszarusodó többrétegű laphám. Fontos lépés a szárazföldi élethez való alkalmazkodásban a bőr felső rétegének elszarusodása, mely így alkalmassá válik a mechanikai hatások elleni védelemben. Ellenben ha, vastagabb lenne, a szaruréteg megakadályozná a bőrlégzést. A bőr középső rétege, az irha vérerekkel gazdagon átszőtt mirigyeket, idegsejteket, simaizomrostokat és pigment sejteket tartalmazó kötőszövetes réteg. A mirigyek nagy része nyálkatermelő, de egyes fajoknál előfordulnak fehérjetermelők is. Ezeket közismertebb néven méregmirigyeknek is nevezik. Váladékuk mérgező hatású, amely megvédi a ragadozóktól, de a bőr parazitáitól (gombáktól és baktériumoktól) is megvédi. A bőralja egy kötőszövetes réteg (nyirokzsákok tagolják), mely a bőrt az izomzattal kapcsolja össze.  A nyirokzsákok az immunrendszer alapjait adják, valamint rajtuk keresztül az állatok szabályozni képesek szervezetük vízfelvételét és -leadását. A lárvák bőre mindössze 1-2 sor hámsejtből és a köztük elhelyezkedő egysejtű mirigyekből, továbbá egy vékony kötőszöveti rétegből áll. A kifejlődés során a kültakaró nagyban átalakul, megvastagszik, az egysejtű mirigyeket nagyobb, kötőszövetbe süllyedő, többsejtű mirigyek váltják fel.

A farkos kétéltűek testét fejre, törzsre és farokra oszthatjuk, esetenként nyaktájék is kialakul. A békák teste zömökebb, azon se nyak, se farok nem található. Mozgásuk alakjuktól és életmódjuktól függ. Jellemző a toló mászás, lábatlanoknál és hosszú testűeknél a kígyózó mozgás, egyes békáknál az erősebb hátulsó lábak segítségével az ugrálás, valamint vízben az úszás különböző formái. A vízben élő fajok és a lárvák a halakra emlékeztetnek: úszófarkuk, állandó vagy időszakos hátoldali úszójuk van, lábaik pedig fejletlenek.

A kétéltűek tüdeje fejletlen, csak lassan képes így terjedni az oxigén a vérükben. Lényegesen jobb hatásfokú a bőrlégzésük, a bőrükön keresztül képesek felvenni a levegőben lévő és a vízben oldott oxigént is. A bőrlégzés fenntartásához a vérerek sűrű hálózatára és előzőekben taglalt nyálkamirigyekre van szükség. Az oxigén koncentráció magasabb az alacsonyabb hőmérsékletű vízben, ilyen esetekben a bőrlégzéssel képesek fedezni az oxigénigényük 85-90%-át. Minden ebihalnak kopoltyúi vannak, de néhány fajnak kifejlett korban is megmaradnak a külső kopolytúi (pl.: axolotl ). A kétéltűek ebihalainak keringése nagyon hasonló a halakéhoz. Egyetlen vérkörük van, melyben a vért a pulzáló szívcső keringeti. Kifejlett állatok szíve háromüregű, két pitvarral és egy kamrával rendelkezik. Két vérkörük van, a kisvérkör és a nagyvérkör. Előbbi a kamrából indul, és vénás vért szállít a tüdők valamint a bőr alatti hajszálerek felé (bőrlégzés). Az oxigéndús, artériás vér a bal pitvarba ömlik, innét kerül a kamrába, ahonnét a nagyvérkörbe lépve bejárja az állat testét, ellátva oxigénnel és tápanyagokkal a sejtjeit. A testvénák a vénás öbölbe szállítják az enyhén kevert vért. Azért nem tisztán vénás vér érkezik vissza, mert a bőr alatti hajszálerekben a vér frissül, oxigénnel némileg telítődik. Mivel a szívnek nincs saját keringése (mint a koszorúér-hálózat), tápanyagellátását a benne átáramló vér oldja meg. Ez azért is lehetséges, mert nincs a szívnek olyan része, melyen kizárólag vénás vér áramlik át.

Az ebihalak növényevők vagy mindenevők, a felnőtt egyedek többsége ragadozó. Általában nem válogatósak, generalisták, kevés a specialista faj. Azaz zömük bármit hajlandó elfogyasztani, ami mozog – és persze amit el tud kapni és le tud nyelni. A zsákmányszerzést a jól ismert, elől lenőtt, kicsapható, ragadós végű nyelv segíti, azonban akadnak olyan csoportok, ahol a nyelv nem ölthető ki. Ilyen a korongnyelvű békák (Discoglossidae) két hazai faja, a vörös- és a sárgahasú unka. Néhány csoportnál a nyelv teljesen hiányozhat. A kicsapható nyelvű fajoknál ragadós váladékot termelő mirigyek találhatók a nyelven. Ezen kívül a szájüregben nedvességet biztosító mirigyek is megtalálhatók általában, de ezek emésztőenzimeket nem tartalmaznak, így váladékuk nem nevezhető nyálnak. A nyelést egyes esetekben a szemfenék segítheti. A békák szeme, amikor becsukják, benyomul a szájüregbe. Így ennek segítségével képesek a táplálékot a gyomor felé továbbítani. Bélcsövük rövid, mint általában a ragadozó életmódú állatoké. Gyomruk elkülönülő, izmos szerv, itt történik a táplálék mechanika roncsolása. Középbelükben történik az emésztés és a felszívás. Bélbolyhok nem találhatók, a felszívó felületet nyálkahártyaredők növelik. Végbelük kloáka, melyen egy hasi irányú kitüremkedés képezi a húgyhólyagot.

A szaporodáshoz a legtöbb fajnak friss vízre van szükséges. Bár egyes fajok nem igényelnek vizet a szaporodáshoz (pl. Eleutherodactylus , Platymantines fajok).  A testükön belül fejlődnek ki a peték, ez egyfajta ökológiai és evolúciós alkalmazkodás, mellyel teljesen függetlenedni tudnak a víztől.  Egyik-másik fajnak a szaporodási sikere erősen függ külső környezeti tényezőktől, mint pl.: vízhozamtól vagy az esős évszak hosszától, illetve a csapadékmennyiségétől. Több faj is alkalmazkodott a száraz és félszáraz környezethez, de többségüknek még mindig szüksége van vízre, hogy lerakják petéiket. Kocsonyás tokban kerülnek a petesejtek és külső megtermékenyítéssel termékenyülnek meg. Az ebihalak külső kopoltyúval lélegeznek az első pár napban, de hamarosan egy tasak képződik, amely magában foglalja a kopoltyút és a mellső lábakat. Tüdő is hamar kifejlődik, hogy segítse a légzést. A gőték ebihalainak nagy külső kopoltyúik vannak, majd fokozatosan eltűnik, a gőték ebihalai nagyon hasonlítanak a kifejlett egyedekre.

Békák és varangyoknál azonban az ebihal, egy teljesen más szervezet, amely  algákkal és szerves szemcsékkel táplálkozik majd egy bizonyos méret elérése után, metamorfózison esik át. Ez a metamorfózis jellemzően csak 24 órán át tart :

• Az eltűnik a  kopoltyú tasak, a mellső lábak láthatóvá válnak.
•  A szájnyílás átalakul állkapoccsá ami a ragadozó békák jellemzője.
• Átalakul az emésztőrendszer is: az ebihal hosszú spirális bele, tipikus ragadozó rövid béllé alakul.
• Az idegrendszeri változások kialakul a sztereoszkopikus látás.
• A gyors növekedés következményeként és a szemmozgások miatt, tovább fejlődik a koponya és kialakulnak a szemhéjak.
•  Megvastagodik a bőr, kialakulnak a bőr mirigyei, elveszíti az oldalvonalrendszerét.
• A dobhártya kialakul amely lezárja a középfület.

A farok kissé később (amikor magasabb a pajzsmirigyhormon szintje) visszafejlődik, és miután a farok eltűnik az állatok készen állnak elhagyni a vizet. A farok tápanyagait használják a lábak gyors növekedésére. Az ebihal sajátos struktúráinak eltűnését, szabályozott apoptózisnak nevezzük.

Az átalakulás a gőtéknél, amikor elhagyják a vizet visszafordíthatatlan, kivéve a külső kopoltyút. Amikor az állatok a vízbe újra külső kopoltyút fejleszthetnek (magas prolaktin szint), amikor visszatérnek a szárazföldre a kopoltyúk újra elcsökevényesednek tiroxin hormon hatására.

A kétéltűekkel a zoológia tudományán belül a batrakológia (batrachology) foglalkozik.

Ez az osztály 3 rendet foglal magában:

• Varangyok és békák röviden farkatlan kétéltűek (Salentia)

•  Gőték és szalamandrák avagy farkos kétéltűek (Caudata)

•  Gilisztagőték vagyis lábatlan kétéltűek (Gymnophiona)

A három rend összességében 6771 fajt számlál.

A kétéltű monitoringgal foglalkozó világszervezetek szerint, az elmúlt három évtizedben jelentősen csökkent a kétéltű-állomány (békák, varangyok, szalamandrák, gőték és gilisztagőték) a Földön. 2004-ben tették közzé a Globális Kétéltű állomány felmérés eredményeit.  E szerint a kétéltűek 32%-át a kipusztulás fenyegeti, 43%-ának az állományai jelentősen csökkentek, és sajnálatos de 122 faj kipusztult 1980 óta. 2010-ben az IUCN Vörös Listáján 486 kétéltű faj volt  a " kritikusan veszélyeztetett " kategóriában.

A legintenzívebb csökkenést az USA nyugati részén, Közép-Amerikában Dél-Amerikában, Kelet Ausztráliában és a Fidzsi-szigeteken észlelték. Jellemzően az emberi tevékenység okozza a biodiverzitás csökkenését világszerte, a kétéltűeket nagyobb hatásfokkal érinti ez a károsító hatás, mint a többi gerinces csoportot. Mivel a kétéltűek kétszakaszos életciklusa mind a vízben, mind pedig a szárazföldön bekövetkezett káros környezeti hatásokat megérzik. A bőrük nagy áteresztőképességű, így a kisebb koncentrációjú szennyezést is könnyebben megszenvedik, mint pl. a madarak vagy az emlősök.

Egyes tudósok úgy gondolják, hogy a kétéltűek a ’’kanári a szénbányában”, vagyis a csökkenő kétéltű populációk előrevetítik a többi populáció (mind növényi, mind állati) degradációját, veszélybe kerülését.

Az 1980-as években a populáció csökkenések felfedezése után egy herpetológiai találkozón kiemelt szerepet kapott az Arany varangy (Bufo periglenes), amely Costa Ricában őshonos. 1987-ben a populációinak száma hirtelen zuhanni kezdett, majd 1989-ben, sajnos teljesen el is tűnt. Egyéb hasonló fajok pl.: Harlequin béka (Atelopus varius) is eltűnt egy időre. Mivel ezek a fajok a Costa Ricában fekvő Monteverde érintetlen esőerdeiben éltek, és az emberi tevékenység nem volt kapcsolatban a kihalásukkal, így ez a tény különös aggodalomra adhat okot.

A biológusok keresték a választ arra kérdésre hogy miért csökken a kétéltűek populációi és a biodiverzitás. Számos lehetőséget vettek számításban, lehetséges okok:

• élőhely-módosítás és a fragmentáció
• ragadozók vagy a versenytársak
• betelepített fajok
• szennyezés
• növényvédő szerek használata
• túlzott betakarítás

Nem emberi tevékenységhez köthető okok:

• újonnan megjelenő betegségek
• klímaváltozás
• megnövekedett UV-B sugárzás

Magyarországi kétéltű helyzet

A Varangy Akciócsoport (VAC) 1986-ban alakult az ELTE Természetvédelmi Klub munkacsoportjaként, 1996-tól önálló egyesületként működik. 1994 óta a Nemzetközi Természetvédelmi Világszervezet kétéltűkutató munkacsoportjának (IUCN, SSC DAPTF) magyar tagja. Fő tevékenységük az ismeretterjesztés és a természetvédelmi kutatás mellett az aktív mentési akciók megszervezése is. Egy igen veszélyes útszakasz például a Hont és a parassapusztai határátkelő közötti autóút, ahol a VAC minden évben mentőakciókat szervez. A mentések alkalmával begyűjtik az állatokat az útról, rögzítik az adataikat, majd elengedik őket az út túloldalán. Ez, azon túl, hogy rengeteg állat életét menti meg, azért is hasznos, mert így egy Magyarországon egyedülálló, 12 éves adatsor áll rendelkezésre egyes területek kétéltű-populációjának alakulásáról. Magyarországon minden kétéltű faj védett:

Magyarországi fajok:

Farkos kétéltűek

Szalamandrafélék (Salamandridae):

• foltos szalamandra (Salamandra salamandra)
• pettyes gőte (Lissotriton vulgaris)
• tarajos gőte (Triturus cristatus)
• dunai tarajosgőte (Triturus dobrogicus)
• alpesi gőte (Ichthyosaura alpestris)
• alpesi tarajosgőte (Triturus carnifex)

Farkatlan kétéltűek

Unkafélék (Bombinatoridae):

• vöröshasú (vagy alföldi) unka (Bombina bombina)
• sárgahasú (vagy hegyi) unka (Bombina variegata)

Ásóbékafélék (Pelobatidae):

• barna ásóbéka (Pelobates fuscus)

Varangyfélék (Bufonidae):

• barna varangy (Bufo bufo)
• zöld varangy (Bufo viridis)

Levelibéka-félék (Hylidae):

• zöld levelibéka (Hyla arborea)

Valódi békafélék (Ranidae):

Barna békák

• mocsári béka (Rana arvalis)
• erdei béka (Rana dalmatina)
• gyepi béka (Rana temporaria)

Zöld békák 

• kecskebéka (Pelophylax esculentus)
• tavi (vagy kacagó) béka (Pelophylax ridibundus)
• kis tavibéka (Pelophylax lessonae)

Decemberben a krokodilok és a kajmánok érdekes világát mutatjuk be.

Hüllők rendszertana és általános áttekintés

Hüllők rendszertana és általános áttekintés:

A hüllők az állatok országába (Animalia), a gerinchúrosok törzsébe (Chordata) és a gerincesek altörzsébe (Vertebrata) tartoznak. A hüllők több millió éve léteznek. Őseik olyan kétéltűek lehettek, amelyek a vizet és a szárazföldet is uralták. A hüllők, hogy el tudjanak szakadni a víztől, speciális kültakaró és fejlettebb utódnemzésre volt szükség, így fejlődött ki szisztematikusan a szarupikkely és a meszes héj. Méretük és testfelépítésük különböző, de vannak közös tulajdonságaik is. Eme állatcsoport képviselőit az összes kontinensen megtalálhatjuk, legjellemzőbbek a trópusi és szubtrópusi területeken.

Pikkelyes hüllők elterjedési területe

A mai hüllőfajok nem képesek saját testhőmérsékletüket szabályozni, ezért hidegvérű (ektoterm) állatoknak is nevezik őket. A testhőmérsékletük emelésére külső hőforrásra van szükségük, amely általában a Nap, vagy egy Nap által felmelegített test/tér. Természetesen a terráriumban - ahol tartani szoktak egyes hüllőfajokat - mesterséges megvilágítással és/vagy fűtőkábel segítségével adnak elég hőenergiát az állatoknak.  A túlhevülés ellen pedig árnyékba vonulnak. Mint minden állat a hüllők is képesek hőt termelni puszta izommunka segítségével, így költik ki a királypitonok a tojásaikat és a kérges teknősök is tudnak mozogni és élni az óceánok hidegebb áramlataiban. A kérges teknősök másik specifikuma hogy a hidegebb vért képesek a végtagjaikba pumpálni, míg a melegebb vért a testük középpontja felé szállítják. Ezt a fajta hő megtartási képességet homeotermiának vagy gigantotermiának is nevezik. Tudósok körében felmerült, hogy az évmilliók óta kihalt hatalmas testű dinoszauruszoknak is ilyen képességük lehetett.

A hüllők szabályozatlan belső hőmérséklete nem csak hátrány, hanem előnyként is elkönyvelhető, mivel, így kevesebb táplálékra van szükségük, mivel nem kell az állandó testhőmérsékletet fenntartaniuk, vagyis megspórolnak rengeteg energiát.  Például: egy krokodil energiaigénye ötöde egy azonos súlyú oroszlánhoz képest, ill. 6 hónapig képes élelem nélkül élni, míg egy oroszlán 1 hónap után éhen pusztulhat.  Az emlősök, köztük mi emberek is rengeteg energiát fordítunk saját testhőmérsékletünk fenntartására. A hüllők optimális testhőmérséklete egyébként 24-35 Celsius-fok körül mozog, látható tehát, hogy elmarad az emlősökétől, sőt a madarakétól is. Egy fajnak – nevezetesen a sivatagi leguánnak (Dispsosaurus dorsalis) – viszonyt az emlősökhöz hasonló, fiziológiai hőmérsékleti tartomány az optimuma (35-40 C^o).

A hüllők kültakarója kemény epidermisz sejtekből áll, melynek kreatin az anyaga. Egyes teknősfélék kivételével valamennyi hüllőt pikkelyek borítják.  A hüllők bőre vízálló, így képesek voltak a szárazföldre lépni.  A hüllők bőrének bőralja vékony, így nem cserélődik olyan gyorsan a bőrük. Egyes hüllőknek a bőre csontos alapokon rakodott le, így alakult ki a krokodilfélék bőrpáncélja.  

A teknősöknek a bőre a szarupikkelyek összeolvadásból jött létre. A hüllők bőre nagyon rugalmas, ezt a tulajdonságát használják ki a bőrgyárak, melyek számtalan formába ontják a krokodil és kígyóbőr-árukat. A hüllőbőr egyik sajátossága hogy száraz és nincsenek rajta szőrök vagy tollak, és egyben vedlik le kinőtt bőringüket, így az allergiával küszködöknek tökéletes házi kedvenc lehet, egy kisebb tenyésztett gyík vagy kígyó.

A legtöbb hüllőnek nincs szájpadlása, ami azt jelenti, hogy vissza kell tartaniuk a levegőt, amíg nyelnek. A krokodiloknál kifejlődött egy csontos második szájpadlás, amely lehetővé teszi a légzést akkor is amikor táplálkoznak. A szkinkeknél (Scincidae család) különböző fejlettségi állapotban szintén megtalálható a csontos második szájpadlás. A kígyók kitágítják a légcsövüket, hogy lehetővé tegyék az állat számára a folyamatos légzést, a lenyelni kívánt zsákmány méretétől függetlenül.

A keringési rendszer alapja, a két pitvarra és egy perforáltan tagolt kamrára osztott szív. A szívből egy pár aorta vezet ki. Ennek ellenére a szíven átáramló véráramban fizikai és biológiai okokból kissé keveredik az artériás(O₂ dús) és a vénás (O₂ szegény) vér. A vízi életmódot folytató hüllők képesek a véráramuk irányának megváltoztatására, így képes szabályozni a hőmérsékletét, s tovább képes a víz alatt maradni.  A krokodilok bonyolult négyüregű szíve például merülés közben képes háromkamrásként működni, illetve a szív szimbólumra (♥) legjobban hasonlító a szívük  A krokodilok egy régi hiedelem szerint sírnak evés közben. Valójában természetesen nem sírásról van szó. A krokodil azért távolít el folyadékot a testéből, hogy több hely jusson a levegő számára.

A kiválasztás két utóvese segítségével történik. A teknősök karbamidot, a többi hüllő nitrogén alapú húgysavat választ ki. Ezért fontos hogy a fogságban tartott hüllőknek mindig legyen fogyasztásra alkalmas vizük, így elkerülhető a köszvény és a veseelégtelenség kialakulása. A hüllők veséje nem képes a testfolyadékuknál sűrűbb vizeletet kiválasztani. Ennek oka, hogy a vesetestecskében még nem alakult ki, egy speciális struktúra. Számos hüllő kénytelen a vastagbelét és a kloákáját használni a víz kieresztésére. Némelyik hüllő az orr sómirigyein keresztül szabadul meg a felesleges sótól, mint például a tengeri leguán (Amblyrhynchus cristatus).

A hüllő idegrendszer alapvetően megegyezik a kétéltűek idegrendszerével, de a nagyagy és a kisagy méretben nagyobb.  Az emberhez hasonlóan tizenkét koponyaideg-párral rendelkeznek (a fejletlen gerincesek közül elsőként). Agyuk két féltekére oszlik, mérete nem haladja meg a testtömegük 1%-át. Az érzékszervek fejlettek, de a kígyóknak a külső füljárat teljesen hiányzik. Érzékszerveik rendkívül kifinomultak, különösen a kígyóké, amelyek Jacobson-féle szerve járulékos szaglószervként segíti a nyelv öltögetésével a szájba juttatott illatanyagok érzékelését. A kaméleonok központi idegrendszere egy összetett mechanizmus révén képes megváltoztatni az állat speciális pigmentjeinek színét.

A hüllőket általában kevésbé tartják intelligensnek, mint az emlősöket és madarakat. Az agyméretük sokkal kisebb testükhöz viszonyítva. De nagyobb hüllők agyának bonyolultabb fejlődését figyelhetjük meg pl. a varánuszfélék között ismert, hogy komplex viselkedésre is képesek, beleértve az együttműködést is. Krokodilok rendelkeznek a legnagyobb aggyal, etológusok kutatásaik során feltárták az összetett társadalmi struktúrák kialakulását krokodilcsoportoknál.

A legtöbb hüllő nappal aktív, a látásuk is ehhez igazodott. A színlátás a kontrasztok mind-mind érzékelhető a hüllők számára, sőt infravörös fénytartomány is érzékelni képes hőgödrök alakultak ki egyes kígyófajoknál ( legelterjedtebb a viperafélék között, de egyes boák és pitonok is rendelkeznek ilyen szervvel). Ez a különleges szerv segíti az éjszakai vadászatban a kígyókat.

A hüllők változatossága mind méretben mind életmódban, rengeteg védekezési mechanizmus alakult ki. A legalapvetőbb a menekülés illetve az álcázás. A teknősök és krokodilok a vízbe vetik magukat. Zord külsejük ellenére a hüllők elsődlegesen kerülik a konfrontációt. Az álcázáshoz minták, alapszínek  alakultak ki, sőt a színváltás/változtatás képessége is. Egyes esetekben az álcázás, menekülés vagy a riasztás (csörgőkígyó csörgője) nem rettenti el az ellenséget, vagy az épp túrázó embert. A kígyók felemelik a fejüket, szétfeszítik a testüket, hogy nagyobbnak tűnjenek (a kobrákat széles bőrredő segíti). Ha ez sem segít, a méreggel rendelkező fajok harapásokkal védekeznek. Egyes kígyófajok halottnak tettetik magukat. A legfurcsábbnak mondható védekezési mód a gekkófélék, szkinkek és egyéb gyíkok között alakult ki: amint megérintik a farkukat az magától leesik, sőt még mozoghat is. Ezt a folyamatot autotómiának nevezzük. A levált farok pár hét alatt regenerálódik, de az új farok porcot tartalmaz csont helyett és a bőr láthatóan más színűvé válik.   

Általában ivarosan szaporodnak a hüllők. A teknősöknek és a krokodiloknak egy visszahúzható pénisze van, míg a többi hüllő dupla csövű hemipénisszel rendelkeznek. A tuataráknak nincs hemipénisze a hímek csak a kloákanyílásukat nyomják a nőstények kloákájába. A teknősök csak és kizárólag meszes héjú tojást raknak (ovoparia), a gyíkok és kígyók között viszont vannak elevenszülő (viviparia) és álelevenszülő (ovoviviparia) fajok is, ami annyit tesz, hogy az utódok a tojás lerakás előtt kikelnek. Az elevenszülők magzatait magzatburok veszi körül.  A nemzés a kloákán keresztül történik, amely a hüllők végbélnyílása is egyben. A párzószervek általában behúzott és fordított állapotban van jelen a testben. Ez adja az alapját a nemi meghatározáshoz, amely szondázással történik. Az utódgondozás csak egyes rendeknél jellemző, például a teknősökre (elássák tojásaikat) és a krokodilokra (fészekőrzés). A tojás belső szerkezete: középső magzatburok, szikzacskó, peteburok. A fejlődés során nincs lárva állapot, a tojásból a szülők kicsinyített másai bújnak elő, sőt a méreggel rendelkező fajok kicsinyei már kibújás után veszélyesek lehetnek.

Léteznek ivartalanul szaporodó hüllők is, melyek közül  6 gyík család és egy kígyófaj ismert. Egyes csoportosult hüllőnőstények képesek egynemű, diploid klón létrehozására. Ez a  fajta ivartalan szaporodási forma,szűznemzés (parthenogenezis), számos gekkófaj és hüllő nemzetségek között fordul elő. A teljesség igénye nélkül: tejufélék, nyakörvesgyíkfélék, kaméleonok, agámák, éjszakai gekkófajok, vakkígyófélék ill. fogságban volt eset szűznemzésre komodói varánusznál.

A hüllőkkel a zoológia tudományán belül a herpetológia foglalkozik.

 A hüllők osztálya 4 nagy rendbe sorolható: 

• Crocodilia (Krokodilok, aligátorok, gaviálok, kajmánok) rendje

• Sphenodontia (Felemásgyíkok) rendje

• Squamata (Pikkelyes hüllök – Kígyók és gyíkok) rendje

• Testudines (Teknősök) rendje

Linné-féle rendszerezés

A krokodilok rendjébe 3 család tartozik és 23 fajt számlál.

A felemás-gyíkok közzé sajnos csak 1 családot és 2 fajt tudunk bemutatni, pedig ez az egyik legérdekesebb család.

A pikkelyes hüllők a legnagyobb rend, körülbelül 7900-8000 fajt számlál. Ez a hatalmas fajszám kb. 60 családba van besorolva.

A teknősök pedig 300 fajjal képviselik magukat a Földön. 14 családba soroljuk őket.

Az IUCN (International Union for Conservation of Nature) Vörös Lista a 8240 ismert hüllőfajból 341-et sorol fel veszélyeztetettként, de a vizsgálatban csak a hüllőfajok 8%-a, 664 faj szerepelt, így a ténylegesen veszélyeztetett fajok száma ennél jóval magasabb is lehet. A kétéltűeket különösen veszélyezteti a globális felmelegedés. A száraz éghajlati viszonyok a kétéltűektől gyorsabb adaptálódását követelnek a túléléshez, amire sajnos nem sok esély van...

Hüllő-áruk egy ázsiai piacon

Magyarországon minden kétéltű- és hüllőfaj védett!

Magyarországon honos hüllő fajok:

Rend: teknősök (Testudines) – 1 faj

Család: mocsáriteknős-félék (Emydidae)

• mocsári teknős (Emys orbicularis)

Rend: pikkelyes hüllők (Squamata) – 14 faj

Alrend: gyíkok (Sauria)

Család: nyakörvösgyík-félék (Lacertidae)

• elevenszülő gyík (Zootoca vivipara)
• fali gyík (Podarcis muralis)
• fürge gyík (Lacerta agilis)
• homoki gyík (Podarcis taurica)
• zöld gyík (Lacerta viridis)

Család: vakondgyíkfélék (Scincidae)

• pannon gyík (Ablepharus kitaibelii fitzingeri) – alfaj

Család: lábatlangyíkfélék (Anguidae)

• lábatlan gyík (Anguis fragilis)

Alrend: kígyók (Serpentes)

Család: siklófélék (Colubridae)

• erdei sikló (Elaphe longissima)
• haragos sikló (Coluber caspius)
• kockás sikló (Natrix tessellata)
• rézsikló (Coronella austriaca)
• vízisikló (Natrix natrix)

Család: viperafélék (Viperidae)

• keresztes vipera (Vipera berus)
• rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis)

A következő alkalommal a kétéltűeket vesszük górcső alá.

Amiért létrejöttünk...

Ezen a napon indul ez a blog, egy egyszerű okból kifolyólag:

Az emberek félnek a kígyóktól, békáktól, gőtéktől, krokodiloktól, gyíkoktól, esetleg a gekkóktól, bár ilyenről még nem kaptam megerősített visszajelzést.

A kaméleonokat bezzeg mindenki szereti... :P :D :D 

Lényeg a lényeg, a hüllőket szeretnénk bemutatni, akár utálja, akár szereti az illető, hátha így könnyebben megbarátkozik ezekkel a figyelemreméltó állatokkal.

Szóval megpróbáljuk összeszedni az érdekes és  félelemkeltő állatokról (én személy szerint az összes hüllőt érdekesnek találom) a legtöbb információt.

Mind állatbarátoknak, tapasztaltabb hüllőtartóknak lesz miből csemegézni, illetve azoknak a fiataloknak vagy idősebbeknek akiket érdekel a terrarisztika és a hüllők világa. Az egyes fajok tartásáról is szó lesz, hogy aki szeretne tartani, kezdéshez kapjon megfelelő és kipróbált információkat. Sok érdekességet is szeretnénk megosztani. Emellett tudományos igényességgel tálaljuk a biológiai és ökológiai vonatkozásokat is. A saját és más terraristák és tenyésztők tartási tapasztalatait is megosztjuk veletek.

Minden hónapban egy-egy hüllő vagy kétéltű családot mutatunk be, szőröstül-bőröstül. Minden fajt próbálunk megemlíteni, természetesen a teljesség igénye nélkül, mivel nagyon sok faj rendszertani besorolása vita tárgyát képezi, illetve sok faj még felfedezésre vár. Pl.: Madagaszkár szigetén évente körülbelül 2-3 új fajt fedeznek fel, de a dél-amerikai kontinens esőerdeiben is hasonló a helyzet.

A terraristák által nevelt egyedek fajta és a színváltozatainak "szövevényes erdejéről" nem is beszélve.

Üdvözlet: Dániel