Crocodilydae - Krokodilok családja I.

A krokodilok családjába 3 nemzetség (Crocodylus, Tomistoma, Osteolaemus) tartozik, a nemzetségek összesen 14 fajt számlálnak.

A 14 fajnak különbözik a biotópja elterjedése, így most bemutatjuk a fajokat külön-külön, nemzetségek szerint, mivel elég nagy információ mennyiségről van szó, így több bejegyezést fognak kitölteni.

·         Osteolaemus nemzetség:

Tompaorrú krokodil (Osteolaemus tetraspis)

Egyéb elnevezései: afrikai széles orrú krokodil, afrikai kajmán, afrikai törpe krokodil, fekete krokodil, csontos krokodil, széles orrú krokodil, durva hátú krokodil, Nyugat-afrikai törpe krokodil. A nevéből kikövetkeztethető, egy afrikai krokodilfajról van szó. De milyen is ez a faj? A világon fennmaradt legkisebb krokodilfajról van szó. Egy 2009-es felmérés során a teljes populáción belül, három genetikailag különböző kisebb populációt fedeztek fel. Ez rendszertani kérdeseket vethet fel.

A tompaorrú krokodil végleges testhossza 1-1,5 m. A legnagyobb feljegyzett „monstrum” mindösszesen 1,9 m hosszú volt. A súlyuk sem mérhető össze más nagyobb krokodil fajokéval: 18-32 kg között mozog. A legnagyobb súlyú nőstény 40 kg-ot nyomott.

A kis méret és súly eredményeként ez a faj a legjobban felszerelt páncélzattal bír: a nyak, hát és a farok csontpajzsokkal borítottak, sőt a hasán is felfedezhetőek ezek a képződmények. A felnőttek feketés-szürke alapon fekete mintásak, a fiatalok barna alapon fekete mintásak. a hasi oldaluk sárga. A tompaorrú elnevezést onnan kapta, hogy a pofa szélessége nagyobb, mint a hossza. Ettől a fej alakja jobban hasonlít egy kajmánéhoz, mint egy krokodiléhoz.

A tompaorrú krokodilok elterjedési területe Nyugat-Afrika és Nyugat-Közép-Afrika, esőerdei és szubtrópusi erdőkben folyók és patakok és mocsarak mentén, a száraz időszakot földbe ásott üregekbe vészelik át.

A tompaorrú krokodil egy lassú, félénk, és főként éjszakai hüllő. Mint minden krokodil, ügyes ragadozó, gerinceseket és nagy gerinctelenek (pl.: rákokat) zsákmányol, emellett nem veti meg a dögöket sem. A Kongó-medencénél élő példányok táplálkozása szezonalitást mutat: az esős évszakban főképpen halakkal táplálkoznak, majd a száraz évszak beköszöntével térnek át az egyéb zsákmányállatokra.

Az esős évszak elején a nőstények építik a fészket, majd a szaporodást követően 11-17 tojást rak le a fészekbe, majd betakarja, a keltetést, a fészek bomló növényi anyaga végzi, mivel a bomlás közben hő termelődik.A költési idő 85-105 nap között mozog, a tojások 28 cm-esek. A anyaállat a költés idején, sőt azt követően is egy darabig a kicsiket vigyázza, mivel számos természetes ellensége van az újszülött kis krokodiloknak.

A tompaorrú krokodilnak sok természetes ellensége van, de életmódjából adódik, hogy nehezen felfedezhető. Emellett a bőrre sem túl jó minőségű, így az ember sem veszélyezteti közvetlenül, közvetetten az erdőirtások és a mocsarak lecsapolása ritkítja az állományukat, de a populációjuk jelenleg stabilnak mondható.

·         Tomistoma nemzetség:

Szunda-krokodil (Tomistoma schlegelii)

A szunda-krokodilt, másnéven Malajziai gaviál,álgaviál. Édesvízi krokodil, nagyon vékony és hosszúkás az orra, de nem annyira, mint egy gaviálnak.

A szunda-krokodilok őshonosak Malajziában, Indonéziában, Sarawakban, Szumátra és Borneó szigetein, Thaiföldön is honos volt, de ott teljesen kiirtották. Az 1990-es években monitoring rendszert építettek ki és a megfigyelések alapján 39 élőhelyen találhatóak meg, többek közt folyókban, tavakban, de több példányt mocsarak közelében írtak le.

A szunda-krokodil, egy termetes nagytömegű faj, melynek hossza 3,6-3,9 m és súlya 190-210 kg között mozog. A helyiek szerint létezik 5 m példány is, de erre még nem találtak bizonyítékot. Erre a fajra jellemző a hosszú és karcsú pofa, mely nem vékonyabb, mint a gaviálnak, de a többi krokodil pofaszerkezetéhez képes sokkal vékonyabb. A sötét vörösesbarna alapszínen sötétbarna vagy fekete foltok találhatóak, emellett sávok figyelhetőek meg a háton és a farkon, a hasi oldal szürkés-fehér. Fiatalok feketefoltosak a pofák, a test és farok két oldalán. A pofa sima és dísztelen, és 3-3,5-szerese a szélességének a fejkoponyánál. A fogak hosszúak és tűszerűek kitöltik az állkapocs egészét. Bőrük szemcsés és puha.

A táplálkozási szokásaikat nem nagyon ismerték, a pofaalakból a gaviálok étrendjére következtettek (halak és kisebb gerincesek), sajnos tévesen. A vastagabb pofa már nagyobb gerincesek zsákmányolását is lehetővé teszi. A szunda-krokodilok ormányos majmokat, makákokat, sőt szarvasokat és gyümölcsdenevéreket is zsákmányolnak.

A nőstények 13-35 tojást raknak,a krokodilok között nekik van a legnagyobb tojásuk. Nem ismert a párzási időszak és a fészkelési idő kezdete. Egy dolog biztos a nőstények nem őrzik a fészket és a kikelés után sem vigyáznak rá. Így fennáll a veszélye, hogy a ragadozók erősen ritkíthatják a fiatal állományt. A tojások 90-100 nap alatt kelnek ki. A szunda krokodil a veszélyeztetett állatok közé tartozik, az előzőekben leírtak és további problémák miatt. A fajt az ázsiai emberek vadásszák a bőrük, a húsuk és a tojások miatt. 1950-ben még Szumátra teljes területén megtalálható volt. Ma már csak Szumátra keleti részén fellelhető e gyönyörű faj. A jelentős populáció csökkenést a vadászat, a fakitermelés, az erdőtüzek és a mezőgazdaság fellendülése okozza. Becslések alapján 2500 egyed a teljes szunda-krokodil populáció. A faj szerepel a CITES I.-es listán, veszélyeztetett besorolású. A Természetvédelmi Világszövetség vörös listájára (IUCN) is felkerült. A populáció megmentésért a maláj és az indonéz kormány is lépéseket tesz. Az újjáéledő indonéz populációt, ellenben nem nézik jó szemmel az ott élők. A természetvédelmi kezdeményezéseket összefogó munkacsoport is alakult Tomistoma Task Force néven. Tenyészprogramok is indultak, de nehéz olyan körülményeket teremteni ahol szaporodik is ez a faj. Thaiföldön és Sarawakban is létesítettek ilyen farmokat.

Gavialidae - Gaviálok családja

A hüllők (Reptilia vagy Sauropsida) osztályán belül a krokodilok (Crocodilia) rendjébe tartozik a gaviálfélék (Gavialidae) családja, amely egyetlen faja a gangeszi gaviál. A gangeszi gaviál az Indus folyóban, illetve a Gangeszben honos. A gaviál állományai veszélyeztetettek, számos tenyésztési program indult, melyek során az állományok létszáma stagnált, sőt lassú növekedésnek indult.

A gaviál az egyik legnagyobb krokodil faj, 4 és 6 m közötti hosszal illetve közel 450kg súllyal büszkélkedhetnek a felnőtt példányok. Várható élettartamuk a vadonban 40-60 évre tehető. A gaviál teste karcsú, de nagyméretű, jellegzetes a keskeny orra és szája. Az orr mérete és formája az életkor előre haladtával változik. Az hímek orrán található egy speciális kinövés, amelynek az udvarlásban van szerepe. Szürke vagy olíva színű a bőrük, amely a kor előre haladtával sötétebbé válik

A farok oldalirányban lapított, a lábujjai között úszóhártya feszül ez teszi lehetővé, hogy ennyire agilis és gyors a vízben az állat. A lábai nem elég erősek hogy elemeljék a testet a talajról, mikor a szárazföldön tartózkodik, így a hasukon csúsznak. 100-110 éles fog ül az állkapcsukban.

A gaviálok az idejük nagy részét a vízben töltik, néha kimásznak a partra sütkérezni, illetve a tojásrakás időszakában. A párzás időszak november és január közötti időszakra esik. A párzás a vízben történik. Március és május között a nőstény kimászik a partra és fészket ás a part közelében, a fészekbe 50-60db tojást tojik, egy tojás súlya megközelítőleg 150g nyom. A tojásokat a nőstény földdel takarja be, majd őrzi. A tojások 90 napra kelnek ki. A kikelés után a nőstény nem viszi a vízhez a kicsinyeket, ezt az állkapcsuk formájával és méretével magyarázzák a kutatók.A gaviálok táplálékát kizárólag halak teszik ki, esetlegesen egy-két vízimadarat is zsákmányolnak, illetve dögöt is ehetnek. A fiatal gaviálok rovarokkal, lárvákkal és békákkal táplálkoznak.

Ma is szenteknek tartják a gaviálokat, mert a bennszülöttek szerint a sokfogú krokodil isten szörnyű pusztítást tesz a halak között. Day hangsúlyozza, hogy „igazi halevő krokodil, mely úszva fogja el zsákmányát.” Boulenger is említi, hogy a gaviál kizárólag halakkal él. Forsyth szerint a gaviál különösebb mértékben nem veszélyezteti az embert.Minthogy egyetlen biztos esetről sem tudunk, hogy a gaviál nagyobb emlősöket és az embert támadott volna meg, a kevésbé ártalmas krokodilok közé kell sorolni. A gaviál, csak azzal okoz némi kárt, hogy a halban gazdag folyók mellett élő lakosság táplálékának egy részét elpusztítja.

Az európai muzeális gyűjteményekben a gaviál ritkább, mint más krokodilfajok, élve pedig a legnagyobb ritkaságnak számít. Minthogy a szabad természetben mély folyóvizekben él és a szaporodási időn kívül alig merészkedik ki a partra. Fogságban tartása is nagyobb nehézségeket okoz, mint rokonaié.

Fokozottan veszélyetetett faj! A gangeszi gaviál az 1960-as években még valamennyire elterjedt volt a nepáli Koshi, Narayani, Karnali, Babai és Mahakali folyókban, melyek az ország déli részén, a Himalája lábainál elterülő fennsíkon találhatók és átnyúlnak Indiába is. A lakosság több mint fele mintegy 11,5 millió fő is itt él és főleg mezőgazdasággal foglalkozik, de a híres Chitwanban a gaviálokat és a szintén itt élő mocsári krokodilokat (Crocodylus palustris) nem vadásszák, mert a legnagyobb folyó, a Rapti egyben fokozottan őrzött határfolyó is. Az illegális vadászat a nem védett területeken folyik, hiszen a gaviál tojása és "csőre" állítólag gyógyhatású.

A kipusztulásra ítélt gaviálok fogságban történő keltetésének és tenyésztésének ötlete a Frankfurti Zoológiai Társaság kezdeményezése volt. A program indulásakor a világ egyik legveszélyeztetettebb fajának számító gaviálból mindössze kétszáz példány élt a Brahmaputra és a Gangesz folyók vidékén, ebből csupán ötven Nepálban, a többi Indiában és Pakisztánban. 1977-ben a helyi halászok bevonásával megkezdődött a tojások begyűjtése. Az első visszatelepítések 1981-ben történtek, amikor 50 példányt engedtek vissza a Narayani folyóba. 1983-ban újabb 102 példány került a Narayani, Kali, Ghandaki, Sabta és Koshi folyókba. Eddig összesen kb. 600 gaviált és 150 mocsári krokodilt engedtek szabadon. A kasarai gaviál tenyészközpont legnagyobb tenyészmedencéjében kilenc kifejlett egyed él, melyek még a legelső keltetésből származnak és 2003 óta már tojást is raktak. A gaviálok általában tíz éves koruk körül érik el a három méteres testhosszt és az ivarérettséget. A hímek kisebb háremet gyűjtenek maguk köré így fogságban is több nőstényt számítanak egy hímre. A központban egyszerre általában száz példányt nevelnek, majd a négy éves, 1-2 méteres félig kifejlett példányokat visszaengedik a folyók előre meghatározott szakaszán. Az elhullási arány az egy év alatti példányok esetében 10-30 %, ami elég jó arány, ha azt vesszük figyelembe, hogy a napjainkban meglévő különböző környezeti ártalmak miatt a szabadban mindössze 1 %-uk éli meg az egyéves kort. Ebbe beleszámít a környezetszennyezés, a gátak építése, a folyók szabályozása, a rosszul kihelyezett halászhálók és a tojásokat kiöntő áradások pusztító hatása is. A gaviálok fő tápláléka a Chitwan Nemzeti Parkban élő mintegy 113 halfaj, melyek lehalászása szintén gondot jelenthet.

Indiában a gaviálok megmentését előbb, 1975-ben kezdték és jelenleg kilenc hasonló tenyészközpont foglalkozik a tojások begyűjtésével és keltetésével illetve a faj fogságban történő szaporításával. Eddig összesen, mintegy 3000 gaviált engedtek szabadon, de a vadon élő állomány még így sem éri el az 1500 példányt. A rendelkezésre álló védett területek eltartó képességét ez a szám pont kimeríti, így lassan új területeket kell kijelölni a visszavadítandó példányok részére. A gaviálokra leselkedő veszélyek itt is hasonlóak, mint Nepálban. A közeli Pakisztánban és Burmában élő gaviálok egyedszámát még nem tudják, ott még várni kell egy hasonló program beindulására, de remélhetőleg erre is hamarosan sor kerül. Mindenesetre örvendetes tény, hogy a szabadon élő gaviálok száma elérte a 2500-3500 példányt.

Felelős terrarista, avagy amilyen a gazda, olyan a hüllő...

Ezt a figyelemfelkeltőnek sem utolsó írást, egy hölgy honlapján találtam. Mélységesen megértem a probléma gyökerét.

A hüllőtenyésztés hobby vagy életstílus, de sosem üzletszerű kényszerített szaporítás. Az állat megsínyli az "erőltettet" kopulációt vagy a nem megfelelő idejű pihentetés elmaradását.

Most pedig az írás, vágatlanul:

(az írás végén található a forrás)  

"Sajnos sok állatbarát, aki terráriumi állatot szeretne tartani, rossz utat választ. A következőkben főleg saját tapasztalatimat és néhány megdöbbentő esetet szeretnék megosztani az olvasókkal, hogy ez ne történjen meg legközelebb, amikor hüllőt vásárolnak. Gyakran megesik mindenkivel, hogy az állatkereskedésbe betérve megpillantunk egy érdekes teknőst, egy cuki kis gekkót vagy egy szép kígyót, ráadásul az ára is tisztességesnek tűnik. Máris szívünkbe zártuk az állatot: becsomagoltatjuk és miután pár mondatnyi homályos felvilágosítást kaptunk a tartásával kapcsolatban, rögtön haza is visszük.

Útközben vagy csak otthon kezdünk el azon töprengeni, hogy hová fogjuk tenni új szerzeményünket, mondjuk a gyíkocskát. Eszünkbe jut a padláson pókhálósodó régi akvárium; lecipeljük hát, teszünk az aljára egy kis homokot meg egy pár kavicsot a szomszéd építkezésről, és "feldíszítjük" anya virágládájában talált néhány növényfoszlánnyal. Ebben az edényben helyezzük el a gyíkot, majd, hogy az egzotikus állatot minél hosszabb ideig szemlélhessük, melléteszünk még egy régi íróasztal- vagy olvasólámpát.

Nem sokkal később azonban rádöbbenünk, hogy az állat érdekes külsején kívül semmi másra nem tettünk szert. A hüllők ugyanis többé-kevésbé mozdulatlanul fekszenek az akvárium egyik sarkában, és kísérletet sem tesznek arra, hogy új környezetüket felderítsék. A gyíkunk ügyet sem vet a felkínált eleségre, pár nap múlva kukacok, és férgek szaladgálnak a "terráriumban".

Miután az egészségi állapota egyre kritikusabbá válik, visszasietünk az állatkereskedésbe, ahol az eladó természetesen jó tanáccsal tud szolgálni: fűtőkábelt vagy lámpát kell beszereznünk, hogy a trópusi állat elegendő meleget kapjon az aktívvá váláshoz.

A fűtőlámpával azonban már elkéstünk: a szép gyík pár múlva elpusztul. Egyes családtagok már akkor hangot adtak tiltakozásuknak, amikor a tartály "berendezése" után néhány nappal kellemetlen, dohos szag kezdett áradni a terráriumból. Most, hogy a gyík elpusztult, itt az ideje, hogy véget vessenek ennek az egész terrárium-bolondériának. És különben is: a tengerimalac sokkal aranyosabb és könnyebb is tartani. Irány ismét az állatkereskedés!

Ebből a szomorú, de sajnos gyakran megeső történetből arra akartam utalni, hogy manapság sokan felelőtlenül szereznek be mindenféle állatot, és az elhanyagoltság, a hozzá nem értés rövidesen az állat halálához fog vezetni. Aki így viselkedik az állatokkal, annak meg kellene tiltani, hogy bármilyen állatot tartson! Aki igazi terraristává akar válni, annak tudnia kell, hogy a terrárium semmi esetre sem olyan edény, ami kizárólag a mi igényeink és szükségleteink kielégítését szolgálja, lakói szempontjából pedig nem csupán arra alkalmas, hogy az állat elmenekülését megakadályozza. A jól kialakított terrárium a lakás díszévé válhat, a gazdi számára tartalmas kikapcsolódást nyújt, a kedvenc pedig hosszú élettel és esetleges szaporulattal hálálja meg a gondoskodást.

Szomorú tény, de igaz: a legtöbb terráriumi állat hozzá nem értő kezekbe kerül és a szakszerűtlen tartás és gondozás következtében értelmetlenül elpusztul. Azok az állatok már szerencsésnek mondhatják magukat, melyek épségben eljutnak az állatkereskedőig. A tenyésztelepeken, nagyüzemben "gyártják" a különféle állatokat, és egy részük a mai napig eredeti élőhelyükről kerül az otthonunkba (szerencsére ez manapság egyre ritkább). Ezeket az állatokat apró dobozokban, sokszor étlen-szomjan pakolják fel hajókra és teherautókra, és már betegen kerülnek az állatkereskedésekbe. A kereskedésekben szintén nem megfelelően tartják őket.

Saját tapasztalatom alapján azt mondhatom, hogy a legtöbb állatkereskedés (tisztelet a kivételnek), nem megfelelően gondozza az egzotikus állatokat, főleg a kétéltűeket és a hüllőket. Az eladók nagy többsége egyáltalán nem ért ezeknek az állatoknak a gondozásához, sőt némelyik egyenesen undorodik a hüllőktől. Tapasztaltam már, hogy nekem kellett kivenni a gyíkot a terráriumból, mert az eladó nem volt hajlandó hozzányúlni! Ha egzotikus állatot szeretnénk tartani, mindenképp egy szakboltot (Budapesten pl. Trionyx, Kisteki, vagy Leguán díszállat-kereskedés) vagy tenyésztőt keressünk fel, ne pedig egy kis boltot, ahol épp leadott valaki egy kígyót vagy teknőst, mert túl nagyra nőtt, és az eladónak fogalma sincs a tartásáról. A plázákat és bevásárlóközpontokat én messze elkerülöm, mert egyszerűen túlzás, hogy mennyit elkérnek egy-egy állatért, melyet máshol annak az árnak a töredékéért meg lehet vásárolni. És még nem is biztos, hogy az állat egészséges. Ismerőseim és barátaim hoztak már haza plázából atkás kígyót, nem evő gyíkot, vagy vitaminhiányos kaméleont.

Aki terráriumban élő állatot szeretne magához venni, annak tudnia kell, hogy a hüllők nem túl aktív állatok, a nap nagy részét elbújva töltik egy fadarab alatt, éjszaka aktívak és nem cirógathatók, mint egy hörcsög vagy macska. Egyes gyíkok, gekkók és ízeltlábúak kifejezetten utálják, ha hozzájuk érnek és állandóan kiveszik őket, ezért kisgyerekeknek ne vegyünk hüllőt, vagy értessük meg a gyerekkel, hogy az állat nem játék! Ha első hüllőnket készülünk megvásárolni, ne az alapján döntsünk, hogy melyik állat tetszik nekünk a legjobban. Először vegyünk kezdőknek való, igénytelenebb fajt, például gabona,- király,- vagy patkánysiklót, leopárd gekkót, békésebb madárpókot, és ha már jártasak vagyunk ezeknek a gondozásában, akkor rátérhetünk a "haladóknak" való fajokra. Azt is figyelembe kell venni, hogy a boltban 30 centis kiskígyó vagy a tenyérben elférő kisteknős hatalmasra is megnőhet néhány év alatt. Vagy ne vegyünk felelőtlenül nagyra növő állatot, vagy biztosítsuk neki a megfelelő méretű élőhelyet. Magyarországon egyre nagyobb problémát jelent, hogy az emberek a túlnőtt ékszerteknőseiket egyszerűen folyókba és tavakba engedik szabadon. Az ékszerteknősök egy része tökéletesen alkalmazkodik a téli hidegekhez, áttelel, sőt szaporodik is, viszont így veszélyezteti a hazai hüllőfajok létét. Az ékszerteknős például egyre nagyobb mértékben szorítja ki az élőhelyéről az amúgy is veszélyeztetett mocsári teknőst. Azokkal az ékszerteknősökkel szemben pedig, amelyeket szabadon engednek, és nem élik túl, állatkínzást követnek el.

Egyszer tanúja voltam egy beszélgetésnek egy állatkereskedésben, amit szeretnék elmesélni. Bejött egy anyuka a lányával a boltba, hogy ékszerteknőst szeretnének. Az anyuka azzal kezdte, hogy kb. mennyibe kerül a tartása akkor, ha csak az alapfelszerelést, a legszükségesebbeket szeretnék megvenni. Az eladó elkezdte számolni, és kb. 10-30 ezer forintra becsülte az összeget. Az anyuka megrökönyödött, és azt válaszolta, hogy mi kerül ennyire sokba. Az eladó elkezdte összeszedni a szükséges alapfelszereléseket. Maga a teknős kb. 3-4000Ft, kell egy megfelelő méretű akvaterrárium. Elmondta, hogy az ékszerteknős nagyra nő rövid idő alatt, ezért vagy 2 terrárium kell (egy nevelőterrárium, amiben pici korában tartható, és egy végleges), vagy rögtön a nagyobb méretűt veszi (100 liter vagy annál nagyobb), ami egyszeri beruházás és élete végéig elegendő. Vagy ha kisméretű fajt akarnak, akkor vegyenek pézsmateknőst, de az alapból jóval drágább. Aztán kell egy akváriumszűrő, ami nagyon fontos, mert a teknősök sokat ürítenek, és ha nem akar naponta vizet cserélni, akkor érdemes beszerezni egy jobb minőségű szűrőt. Elengedhetetlen egy vízfűtő, egy szárazföldi rész (sziget, vagy kilépő, ahol a teknős megpihenhet), és végül az eleség, ami nem a legolcsóbb szárított hal, mely a boltban kapható, mert abban semmi tápanyag nincs, hanem minőségi táp vagy élő illetve fagyasztott hal. Ezt hallva az anyuka azt mondta a lánynak, hogy van egy ismerősük, aki állatkereskedésben dolgozik, majd ő hoz a lánynak egy aranyhalat vagy hörcsögöt olcsón.

Engem is mélységesen felháborított ez az eset, utána hosszasan megvitattuk a hallottakat az eladóval. Aki nem engedheti meg, az ne tartson állatot, mert igazából igénytelen állat nincs! Minden állatnak biztosítani kell az alapvető szükségleteket, amihez egy gyík esetében például hozzátartozik egy UV lámpa, vagy vitaminpor, nem elég egy tartály és maga az állat. Az állattartást nagyon meg kell gondolni. Ha minden áron akarunk állatot tartani, akkor olyan válasszunk, aminek az alapigényeit biztosítani tudjuk.

Aki bármilyen állat tartására adja a fejét, feltétlenül érdeklődjön az állat alapvető igényeiről. Konzultáljon tenyésztőkkel, nézzen utána interneten, művelődjön szakkönyvekből, mert sajnos sokan csak meglátnak egy állatot az állatkereskedésben, azonnal megveszik anélkül, hogy bármit is tudnának róla. Elszomorító az eset, amit egy siklótartó barátom mesélt. Ő már nem kezdő kígyótartó. Egy alkalommal "kimentett" egy nagyon rossz körülmények között tartott sovány gabonasiklót. Az eladó azért vált meg tőle, mert állítólag nem evett és folyamatosan fogyott. A barátomnál azonnal elkezdett enni, de a kígyó nemsokára minden igyekezet ellenére elpusztult. A barátom írt a tulajdonosnak, hogy tájékozódjon jobban a tartási körülményekről. Kiderült, hogy az első "gazdi" 3 havonta 1 egérrel etette az állatot (nem csoda hát, hogy vészesen lefogyott) és ami még meglepőbb, együtt tartotta a gabonasiklót egy fiatal kockás pitonnal. Elképesztő! Ezek után nem csoda, hogy ez lett a sikló sorsa. A piton és a sikló nem ismeri egymást, a vadonban soha nem találkoznak, a piton láttára az egészséges siklók ösztönösen menekülni kezdenek. Búvóhely híján a szerencsétlen sikló állandóan stresszben élt. A sikló nem olyan, mint egy piton, ő hetente etetést igényel, nem lehet hónapokig éheztetni (megjegyzem a pitont sem lehet). A barátom a sikló halála után a pitont is megvette az illetőtől, mert időközben azt is eladta időhiányra hivatkozva. A pitonnal is voltak gondok, de ő túlélte, ma már egészséges. Az ilyen embertől én egy életre eltiltanám az állattartást! Lehet nem szándékosan történt mindez, de akkor a tudatlanság miatt. A siklók és óriáskígyók igényei teljesen eltérnek, nem lehet minden állatot ugyanazon séma szerint tartani. Elég csak ránézni a két állatra, már alkatukban sem egy súlycsoport, az illető tudhatta volna, hogy nem egymás mellé valók.

A legtöbb ember azt hiszi, hogy terráriumban csak hüllőket lehet tartani. Valójában a terrárium kiváló lakhelye lehet az ízeltlábúaknak és a rágcsálóknak is. A terráriumban élő rágcsálók olyan viselkedésformáit figyelhetjük meg, melyeket az egérládákban sínylődő társaiknál nem láthatunk."

Még valamit meg kell említenem, amiről beszélnek, kell. Sajnos a hüllőknek sok ellenségük van az emberek körében. Feltehetjük a kérdést: miért tartja sok ember veszélyesnek, gusztustalannak a kígyókat és egyéb hüllőket? Egyrészt babonából, másrészt mert szülei, ismerősei is így álltak hozzá, tehát ez hozzátartozik az emberek neveltetéséhez. A legtöbben egyszerűen nem ismerik ezeket az állatokat, és amit nem ismerünk, attól ösztönösen félünk. A kígyók anatómiája, külseje teljesen eltér a mi agyunkban az "állat" szó alatt értett fogalommal, idegenek és furcsák a számunkra. Nincs kezük és lábuk, egyesek kemény páncélszerű kültakaróval rendelkeznek, másoknak pedig tüskék vannak a hátuk közepén. Ha valakit megkérdezünk, mi jut az eszébe az állat szó hallatán, aligha fog egy teknősbékára vagy krokodilra gondolni. A hüllők nem olyan bájosak, mint egy kiscica, vagy egy pihe-puha nyuszi, számunkra ismeretlen a tapintásuk is. Valójában mi határozzuk meg a szépség fogalmát is. Érdekes lenne megvizsgálni, mitől válik egy állat, vagy akár ember széppé a többi ember szemében. A hüllőket a legtöbben rút állatoknak tartják, pedig rendkívül érdekesek és szépek. A gyíkok és kígyók hihetetlenül szép színekben pompáznak, anatómiájuk is páratlan az állatvilágban. A kígyó szó hallatán sajnos a legtöbb ember csontot összeroppantó hatalmas óriáskígyóra, vagy halálos mérgű viperára vagy csörgőkígyóra gondol, holott a kígyók, sőt a hüllők töredéke veszélyes csupán az emberre.

Ne felejtsük el azt sem, hogy az ember térhódításával, és környezetromboló tevékenyégével egyre több területet vesz el a természettől, és elsősorban az emberek vernek tanyát a kígyók világában, nem fordítva. A kígyóknak hálásnak kéne lennünk, hiszen pusztítják az emberi településekbe beköltöző, betegségterjesztő rágcsálókat. A vadon a hüllők birodalma, mi léptünk be az ő területükre. Ugyanez történik, amikor valakit cápatámadás ér. Az emberek csak a számokat jegyzik meg, hogy évente mennyien halnak meg cápatámadás következtében, azt azonban elfelejtjük, hogy a víz nem az ember természetes élettere, a cápa viszont otthoni terepen van, ő a tengerek csúcsragadozója. Ha bemerészkedünk egy számunkra ismeretlen világba, számoljunk a következményekkel. A cápának az ember sem több mint egy jó falat, nem tesz különbséget ember és állat között, neki épp olyanok vagyunk, mint egy fóka, mivel nem gondolkodik, hanem ösztönök irányítják. Mi emberek sajnos hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ránk nem vonatkoznak a természet szabályai, sőt mit irányíthatjuk azt csak azért, mert emberek vagyunk. Utálom azokat a kijelentéseket, hogy bizonyos állatok soha nem támadnak emberre. Az állatok nem különböztetik meg az embert az állattól, ha a területükre merészkedünk, akkor mi is felkerülünk a táplálékláncra és bizony megeshet, hogy egy ragadozó nekünk támad. Bár nem tartozunk a természetes élelemforrásához, azért a cápák és más húsevők is vadászni fognak ránk. Ugyanez a helyzet a hüllőkkel.

Ezen a hozzáálláson tehát sürgősen változtatni kellene. Ha jobban megismernénk őket, talán nem viszolyognánk annyira a hüllőktől. Az emberek agyonvernek minden "rusnya csúszómászót", csak azért mert nem ismerik. Nagyon fontosnak tartom, hogy lehetőség legyen arra, hogy már kiskorban megismerkedjük ezekkel a lenyűgöző állatokkal. Érdekesnek tartom azt is, hogy a legtöbb ember, aki fél és iszonyodik a hüllőktől, felnőtt. Tapasztalatom szerint a gyerekek sokkal nyitottabbak és megértőbbek, velük kell elkezdeni az oktatást. Egyszer meg is kérdezte tőlem egy kisgyerek, amikor bemutattam neki a gabonasiklóimat, hogy: "Miért kell ezektől az állatoktól a felnőtteknek félniük, hisz ez a kígyó nem bánt?"

Minél több időt szánunk a hüllők megismerésére, annál jobban fogjuk csodálni őket és annál inkább kinyílik a szemünk a bennük rejlő szépségre. Mindenki, aki bármilyen módon segít felhívni erre az emberek figyelmét, nagyon fontos küldetést hajt végre, hiszen az állatok nem tudnak felszólalni a saját érdekükben. Törékenyek, érzékenyek és sérülékenyek, de remekül alkalmazkodtak a szélsőséges viszonyokhoz és az életterükhöz. Nagyon kevés embert érdekelnek azok a szomorú tények, hogy mind a mai napig egyes délkelet-ázsiai országokban az étlapon szerepelnek a hüllők, kígyóhúst, és egyéb döglött állatokkal teli szeszes italokat szolgálnak fel, hogy sajnos még mindig nagy üzletág a krokodil és kígyóbőrből készült divatcikkek és használati tárgyak piaca, vagy, hogy évente több száz béka leli halálát az autópályákon, miközben igyekeznek eljutni a szaporodó helyükre. Foglalkoznunk kellene ezekkel a problémákkal, ahelyett hogy legyintünk: "Á, azok csak hüllők!" A hüllők valóságos túlélőművészek és őskövületek egyszerre, sokkal régebb óta élnek bolygónkon, mint mi!

Tisztelettel, megértéssel és türelemmel bánjunk a hüllőkkel, mert ők is mellettünk élnek a Földön, már sokkal régebb óta, mint ahogy az ember megvetette a lábát bolygónkon.

Ha jobban odafigyelünk rájuk, sokat tanulhatunk tőlük és idővel talán még szépnek is fogjuk találni őket.

Email: hulvej0887@gmail.com

Honlap: www.reptileland.sokoldal.hu

Krokodilok rendje

Krokodilok (Crocodilia) rendjének felosztása és jellemzése:

A krokodil szó a görög eredetű krokodilos, a kroke (jelentése: kavicsok), és a dilos (jelentése: féreg) szó összevonásából ered.

A krokodilok (Crocodilia) a hüllők (Reptilia vagy Sauropsida) osztályába tartozó egyik rend. A legfejlettebb hüllőcsoportnak tekinthetők, ma élő legközelebbi rokonaik a madarak (Aves), testvércsoportjaik egymásnak. A kétéltű életmódot folytató krokodilfélék egyaránt alkalmazkodtak a vízi és a szárazföldi élethez. Számos afrikai országban szívós életképességet és termékenységet tulajdonítanak a krokodiloknak. Sok afrikai törzsnél, a krokodilt tartják az ősatya szellemének.

A rendbe tartozó összes faj - egy faj kivételével - édesvízi ragadozók. A legnagyobb faj a nílusi krokodil, akár az 6–8 métert is elérheti, de leírtak már kivételes 10 méteres példányokat is. A krokodilok falánk ragadozók, mindenféle állati eredetű táplálékot felfalnak, sőt a dögöt sem vetik meg. Napközben a parton napoznak, éjjel vadásznak, de ha van lehetőségük, nappal is zsákmányolnak. A krokodilfélék családjába tartozó krokodilok, aligátorok, kajmánok ragadozók, nemcsak aprótestű, hanem nagytestű állatokat is zsákmányolnak, sőt az embereket sem kímélik. Jellemző, hogy a harapásuk körülbelül harmincszor olyan erős, mint a nagyobb kutyáké, a gaviálok halakkal néha dögökkel táplálkoznak.

A krokodilok a trópusok hüllői, Ázsiában az ausztrál területen, Afrikában, Madagaszkáron és Amerikában élnek. Az aligátorok Dél-Amerikában és az USA déli részén tenyésznek, legnagyobb példányaik 4-4,5 méterre is megnőnek, ennél kisebbek a kínai Jangce folyó vidékén lévők. A kajmánok Közép- és Dél-Amerikában honosak, a legnagyobbak hossza eléri a 4,5 métert. Hasonló hosszúságúra nőnek az indiai Gangeszben élő gaviálok. Európa és az Antarktisz kivételével minden kontinensen élnek képviselőik, ma mintegy 30 fajukat ismerjük.

A fajok között jelentősek a méret különbségek. A Palaeosuchus és Osteolaemus fajok felnőtt példányai, mindössze 1 méter és 1,5 méter hosszúságot érik el. Nagyobb fajok elérhetik 4,85 méter hosszúságot, súlyuk több mint 1200 kilogramm. A krokodiloknál az ivari dimorfizmus jelei a testméret és a hosszúság is, a krokodil hímek nagyobb tömegűek, hosszabbak és meglepő módon gyorsabbak is a nőstényeknél. A meglepő méretek ellenére, a tojásból előbújó példányok nem nagyobbak 20 cm-nél. A legnagyobb faj a sós vízben élő sós vízi krokodil (Crocodilus porosus) mely Észak-Ausztráliában őshonos, illetve megtalálható Kelet-Indiában, Délkelet-Ázsiában is. A két igazolt példány mely rekordernek számít:

•          Az egyiket a Mary-folyón lőtték le az orvvadászok még 1974-ben, amely 6,2 méteres volt.

•          A másik példány pedig 1983-ban a Fly-folyón ejtették el, az igazsághoz hozzátartozik, hogy csak a kikészített bőrét tudta lemérni egy zoológus, Jerome Montague. Így lehet, hogy ez a példány nagyobb lehetett, mint 6,2 méter. A legnagyobb fogságban tartott krokodil, egy Yai nevű torkolati-sziámi krokodil hibrid volt, mely Samutprakarn Krokodilfarm és Állatkertben élt Thaiföldön. 1972.06.10-én született, testméretei pedig bámulatosak voltak, 6 méter hosszú és 1114,27 kg nehéz volt.

A legveszélyesebb krokodil fajok az emberre nézve, a nílusi és az ausztrál sósvízi krokodil. A tengeri krokodil csak a meleg, nedves időszakban tartózkodik a szárazföld vizeiben, mocsaraiban, a száraz időszakban főleg a tengerparti lagúnákban tanyázik, és olykor a táplálékért mélyen beúszik a tengerbe. Az ugyancsak a krokodilfélékhez tartozó gaviálok nem támadják meg az embert, de a temetési szertartásokon, a Gangeszen leúsztatott holtestekből lakmároznak. Az ősi keresztény hit szerint biztosan pokolba jut az, akit egy krokodil fal fel.

A krokodilok teste hát-hasi (dorziventrális) irányban lapított, erősen gyíkszerű, erősen megnyúlt fejük erőteljes rövidnyakon nyugszik. A farok hosszuk közel azonos a test hosszával, de a farok már oldalirányból lapított. A krokodilok kültakarója csontos szarupajzsokból áll, a hátoldali pikkelyek erősebbek, merevebbek, szabályos elrendezésűek, barna vagy zöld színűek, a farok részen szaruperem is található. A fajmeghatározás egyik alapeleme a tarkótáji szarupajzsok alakja és elhelyezkedése. A has oldali pikkelyek vékonyak, rugalmasak, fehérek vagy pasztellszínűek. A krokodilok vázrendszerének kapcsán evoluciós tekintetben számos érdekességet fedezhetünk fel:

• Koponyájuk megnyúlt, a koponya tetején találhatóak a szemüregek. A koponyacsontok erősen forrt csontok, a szájpadlás elcsontosodott.

• A fogaik valódi gyökeres fogak, melyek erősen beékelődtek az arckoponyába. Rágásra nem alkalmasak, csak megragadásra és tépésre. Minden fog kissé hátra görbülő, azonos alakú, de más méretű. A pótlófogak az eredeti fogak alatt találhatóak, s az eredeti fogak letörése esetén a pótlófog kinyomja a fogcsonkot gyökerestül. 

• A gerincoszlop erőteljes, rajta ún. csigolyabordák találhatók, melyek ősi bélyeg a hüllők között. A hátgerincben 9 nyak-, 12–13 hát-, 2–4 lágyék, 2–3 kereszt- és 34–42 farkcsigolya van. A csigolyák hátsó fele domború, elülső része pedig homorú, hogy a hátulsóval összepasszoljon. A bordák szegycsonthoz kapcsolódnak. 

• Végtagjaik gyengébb tolólábak, mely csak kissé emelik meg a testet, és nem támasztják alá. A láb ujjai között úszóhártyák feszülnek.

Egy fekete kajmán vázrendszere

Az emésztőrendszer felépítése is érdekes. Az alsó állkapocshoz csatlakozik a nyálmirigy nélküli nyelv, ebből adódik, hogy a táplálékot mindig nedvesen nyelik le. A gyomor két részre oszlik, egy mirigyes és egy zúzógyomorra. A krokodilok meglepő módon, mint a madarak, köveket is nyelnek. A rövid bélcsatorna bolyhos gyomorvégi bélből és vékonybélből áll, a végbél rövid és széles. Kettős lebenyű máj, és hasnyálmirigy segíti az emésztést, az epe körte alakú, a lép kicsi.

A hüllők között a legfejlettebb keringési rendszerrel a krokodilok rendelkeznek. Nagyméretű szívüket szívburok veszi körül. A kamrák válaszfalai teljesek, a bal kamrából ered a jobb, a jobb kamrából pedig a bal osztóértörzs, a tüdőartériával együtt. A kettős aortaív itt is megtalálható, kis nyíláson keresztül képes keveredni a vér, így kialakítva a kevert vért, mely az változó testhőmérséklethez vezet.

Zárható orrnyílásuk a fej magasabb részén található, így úgy képesek víz alatt maradni, hogy közben a víz felszíne fölött mindent látnak, és lélegezni képesek. A garatot egy puha, kötőszövetes lebennyel képesek elzárni, így a víz ott nem képes befolyni. A gégefő egy hasítékon át a nyelv töve mögött nyílik, kissé kiszélesedik, azután a légcsőben folytatódik, mely a nyakon végighúzódik, belép a mellüregbe s két hosszú, görbült csővé oszlik, melyek aztán közvetlenül a két tüdő közepén levő nagy légtartóba, centrális üregekbe torkollnak. A belélegzett levegő ezekből áramlik át a számos redős kamrába. Tüdejük nagy mennyiségű levegőt képes befogadni, a víz alatt akár 1 óráig is bírják újabb levegővétel nélkül. A redős-kamrás tüdőhöz érdekes módon még légzsákok is kapcsolódnak, mely jellemző a madarakra, és a repülő őshüllőknél és a dinoszauruszoknál is fellelhető volt.

Kiválasztásuk természetesen utóvesével történik, amint az a többi hüllőrendre, a madarakra és az emlősökre is jellemző. A lebenyes, sötétpiros vesék a lágyékcsigolyákhoz függeszkednek; húgyhólyag nincsen, a húgyvezeték szorosan az ondóvezeték mellett nyílik a kloákába.

Az idegrendszer is igen fejlettnek mondható, az agy térfogata a testhez viszonyítva nagy. A krokodilok viselkedése sokkal összetettebb, mint a többi hüllőé; képesek megjegyezni nevelőjüket – akit így nem is bántanak, sőt engedik, hogy simogassa őket –, névre is hallgatnak. A nílusi krokodil például emlékezetből tudja, hogy mikor érkeznek a szavannán várakozó állatok a folyóhoz, hogy átkeljenek. Agyuk fejlett, felépítése a madarakéra emlékeztet, gyors reagálásra képes, plasztikus. Szemük felépítése egyezik a madarakéval, három szemhéjuk alakult: egy felső, egy alsó és egy átlátszó pislogó hártya. Mivel a krokodilok szemét az úszás közben egy hártyaszerű, ún. "harmadik szem" fedi, régen azt hitték róluk, hogy képmutatók, amikor megsiratják áldozataikat. Van olyan vélemény is, hogy azért hullat álszent könnyeket a krokodil, hogy magához csalogassa az arra járókat. Látásuk viszonylag fejlett, a színeket csak kezdetlegesen képesek egymástól elkülöníteni. A szemek kicsiny szemüregben mélyen fekszenek a koponya belsejében. A koponya két oldalán találhatók a fülbemetszések, melyek bőrlebennyel elzárhatók. A fül külső és belső fülre tagolódik, a belső fülben már csiga található, mely a többi hüllőnél nincs meg. Szaglásuk nem túl kifinomult, a többi hüllőnél fejlett Jacobson-féle szerv itt csökevényes. Ízérzékelésük ellenben nagyon fejlett és kifinomult.

A herék a hasüregben a vesék mellett helyezkednek el. A kloáka hátsó részében fekvő hímvessző egyszerű, kúp alakú s mély csatorna fut rajta végig. A kloáka mindkét oldalán két nagy mirigy van, melyeknek váladéka erősen pézsmaillatú s valószínűleg a nemi tevékenységgel vannak kapcsolatban. Két másik hasonló minőségű mirigy található az állkapcsoknak a fej középvonalához közeleső oldalán. A nemi ingerültség alkalmával ezek a mirigyek csapszerűen kitüremkednek, ami már a fiatal állatokon is megfigyelhető. A krokodilok megtermékenyítése belső, a párzás a sekély vízben történik. A nőstény meszes héjú, vastag fehérjerétegű tojásokat rak a part homokjába, a fészekben ágdarabokat, leveleket is hord, hogy a bomlás közben keletkező hő segítsen a kikelésben. A fészket általában magasra építi homokból. Az anyaállat agresszíven védelmezi a fészket, bármire, amely a közelébe merészkedik rátámad (emberek is gyakran így esnek áldozatul krokodilnak). A fiókák nemét érdekes módon a fészekben uralkodó hő dönti el: 33 °C alatt nőstények, míg 33,9 °C felett hímek kelnek ki a tojásból. A kikelést az anyaállat is segíti, majd szájba véve a krokodilfiókákat a vízhez viszi őket, ahol még pár napig vigyáz rájuk. Megállapíthatjuk tehát, hogy a krokodilok utódgondozása messzemenően a legfejlettebb a hüllők között.

A krokodilok valamennyi faja veszélyeztetett, kihalásukat elősegíti, hogy későn válnak ivarérettekké, s még ma is vadásznak rájuk, nemcsak bőrükért, hanem állítólagos gyógyhatású testrészeiért. A krokodil állkapcsának jobb oldali részéről feltételezik, hogy remek afrodiziákum, mert növeli a szexuális ingert. A nyugat-afrikai varázslók szerint a krokodil mája még a halálos betegségeket is kiűzi az emberből.A krokodil ürüléke remek kozmetikai szer, arcra kenve visszavarázsolja a bőr üdeségét, eltünteti a ráncokat, a szeplőket, bibircsókokat és a szemölcsöket. Leghatásosabb a krokodil száraz, már kifehéredett bélsárja, amelyet porrá törve kell használni. A hiedelem úgy tartja, hogy hatásos a nyavalyatörés ellen, és a nehezen megjövő menstruáció megindítására. A mézzel elegyített krokodilepe eltünteti a véraláfutást és gyógyítja a méhproblémákat. A krokodilzsír jó szőrtelenítő. A gyapjúba csavart krokodilszív pedig lecsillapítja a négynapos lázat. Jóval egyértelműbb volt távol-keleti rokonának, a Jangce folyóban élő aligátornak a megítélése. A kínaiak általában kegyetlen, bajt hozó állatnak tartották, az elpusztított aligátorok bőréből rituális, démonokat elriasztó dobokat készítettek. Az egyiptomiak, krokodilistenüket, a szent Szobeket mumifikált krokodilként vagy krokodilfejű, embertestű istenként ábrázolták. Szobek, mint a víz és a kiáradt Nílus istene is, biztosította az élővilág számára a termékenységet és a bőséget. Ő volt a fáraók védőszentje, nevét gyakran felvették uralkodók, példa erre, Szobekhotep fáraó neve. Az El Faiyum oázisban található - a görögök által Krokodopoliszként ismert - Arsinoe városában, a Szobek templomának medencéjében tartott krokodilt rendszeresen etették, ékszerekkel halmozták el, és gyakran imádkoztak hozzá. Amikor a hüllő kimúlt, bebalzsamozták, majd miután végeztek a mumifikálásával, szarkofágba zárták. Az egyiptomi sírokban számos mumifikált krokodil tetemére bukkantak az archeológusok. Több visszaemlékezés a krokodilt az istenek és az emberek védelmezőjeként tünteti fel, egykoron sokan krokodillal őriztették házukat a gonosz szellemek ellen, míg mások - lévén Ozirisz isten ellensége - a gonosz oldalán állónak tekintették, és könyörtelenül vadásztak rá.

Krokodilbőr táska

A rendszerezés

Gaviálfélék

A gaviálfélék (Gavialidae) családjába 1 nem tartozik

Gavialis (Oppel, 1811) – 1 faj

• Gangeszi gaviál (Gavialis gangeticus)

Aligátorfélék

Az aligátorfélék (Alligatoridae) családjába 4 nem tartozik

Alligator (Cuvier, 1807) – 2 faj

• Mississippi aligátor (Alligator mississippiensis)
• Kínai aligátor (Alligator sinensis)

Caiman (Spix, 1825) – 3 faj

• Pápaszemes kajmán (Caiman crocodilus)
• Sakáre-kajmán (Caiman latirostris)
• Yacare kajmán (Caiman yacare)

Melanosuchus (Gray, 1862) – 1 faj

• Fekete kajmán (Melanosuchus niger)

Paleosuchus (Gray, 1862) – 2 faj

• Cuvier-törpekajmán (Paleosuchus palpebrosus)
• Schneider-törpekajmán (Paleosuchus trigonatus)

Krokodilfélék

A krokodilfélék (Crocodylidae) családjába 3 nem tartozik

Crocodylus (Laurenti, 1768) – 12 faj

• Hegyesorrú krokodil (Crocodylus acutus)
• Páncélos krokodil (Crocodylus cataphractus)
• Orinocói krokodil (Crocodylus intermedius)
• Johnson-krokodil (Crocodylus johnsoni)
• Mindoro-krokodil (Crocodylus mindorensis)
• Púpos krokodil (Crocodylus moreletii)
• Nílusi krokodil (Crocodylus niloticus)
• Új-guineai krokodil (Crocodylus novaeguineae)
• Mocsári krokodil (Crocodylus palustris)
• Bordás krokodil (Crocodylus porosus)
• Rombuszkrokodil (Crocodylus rhombifer)
• Sziámi krokodil (Crocodylus siamensis)

Osteolaemus (Cope, 1861) – 1 faj

• Tompaorrú krokodil (Osteolaemus tetraspis)

Tomistoma (Müller, 1846) – 1 faj

• Szunda-krokodil (Tomistoma schlegelii)

Kétéltűek rendszertana és általános áttekintés

A kétéltűek osztálya (Anamnia ill. Amphibia) az állatok országában (Animalia), a gerinchúrosok törzsébe (Chordata) és a gerincesek altörzsébe (Vertebrata) tartoznak. A legkezdetlegesebb szárazföldi gerinces állatok, kb. 370 millió évvel ezelőtt mászott ki a szárazföldre az első képviselőjük. Ma élő minden harmadik fajukat a kihalás fenyegeti. A kétéltűek első globális felmérését 2004-ben befejezték, arra az eredményre jutottak a felmérést végző tudósok, hogy a világ 6700 fajának majdnem egyharmadát a kihalás veszélye fenyegeti. (Stokstad, E. 2004. Global Survey Documents Puzzling Decline of Amphibians. Science 306 p. 391)

Kétéltűek biodiverzitása a Földön

A „kétéltűek” elnevezés arra utal, hogy bár ezek az állatok kifejlett életük legnagyobb részét a szárazföldön töltik, szaporodni – néhány kivételtől eltekintve – kizárólag vízben képesek. Általában édesvízben élnek és szaporodnak, tengeri kétéltűfajt még nem találtak, de egy-két kétéltűfajt leírtak brakk-vizekben (félsós).

A hüllőkhöz hasonlóan a kétéltűek is változó testhőmérsékletű állatok, vagyis nem képesek szabályozni testhőmérsékletüket. Ezért alacsonyabb hőmérsékleten (<20 C⁰) lassabban mozognak, az átteleléshez pedig a talajba ássák magukat, és „hibernálódnak”, életfolyamataik lelassulnak és tavaszig ilyen állapotban maradnak.

A kétéltűek folyamatosan lélegeznek a bőrükön át, ezért kell állandóan nedvesnek lenniük. A hüllőktől eltérően a kétéltűek petéket raknak.  Legtöbb fajra a külső megtermékenyítés jellemző, vagyis mind a hím, mind a nőstény a vízbe juttatja az ivartermékeit, és itt történik a petesejtek megtermékenyítése. A pete embrionális fejlődése során nem alakul ki magzatburok (Anamnia). Egyes kétéltűfajok másodlagosan visszatértek a vízi életmódhoz, ez azt jelenti, hogy a kifejlett állatok is a vízben élnek az ebihalakhoz hasonlóan. Ezeknél a fajoknál kifejlett korban is megmaradhat a kopoltyú.

Ami általánosságban elmondható a kétéltűekről:

Bőrük gyengén szarusodott és vékony. Ennek oka a jelentős mértékű bőrlégzés. Bőrük három rétegből áll: felhám (epidermis), irha (cutis) és bőralja (subcutis). A felhám gyengén elszarusodó többrétegű laphám. Fontos lépés a szárazföldi élethez való alkalmazkodásban a bőr felső rétegének elszarusodása, mely így alkalmassá válik a mechanikai hatások elleni védelemben. Ellenben ha, vastagabb lenne, a szaruréteg megakadályozná a bőrlégzést. A bőr középső rétege, az irha vérerekkel gazdagon átszőtt mirigyeket, idegsejteket, simaizomrostokat és pigment sejteket tartalmazó kötőszövetes réteg. A mirigyek nagy része nyálkatermelő, de egyes fajoknál előfordulnak fehérjetermelők is. Ezeket közismertebb néven méregmirigyeknek is nevezik. Váladékuk mérgező hatású, amely megvédi a ragadozóktól, de a bőr parazitáitól (gombáktól és baktériumoktól) is megvédi. A bőralja egy kötőszövetes réteg (nyirokzsákok tagolják), mely a bőrt az izomzattal kapcsolja össze.  A nyirokzsákok az immunrendszer alapjait adják, valamint rajtuk keresztül az állatok szabályozni képesek szervezetük vízfelvételét és -leadását. A lárvák bőre mindössze 1-2 sor hámsejtből és a köztük elhelyezkedő egysejtű mirigyekből, továbbá egy vékony kötőszöveti rétegből áll. A kifejlődés során a kültakaró nagyban átalakul, megvastagszik, az egysejtű mirigyeket nagyobb, kötőszövetbe süllyedő, többsejtű mirigyek váltják fel.

A farkos kétéltűek testét fejre, törzsre és farokra oszthatjuk, esetenként nyaktájék is kialakul. A békák teste zömökebb, azon se nyak, se farok nem található. Mozgásuk alakjuktól és életmódjuktól függ. Jellemző a toló mászás, lábatlanoknál és hosszú testűeknél a kígyózó mozgás, egyes békáknál az erősebb hátulsó lábak segítségével az ugrálás, valamint vízben az úszás különböző formái. A vízben élő fajok és a lárvák a halakra emlékeztetnek: úszófarkuk, állandó vagy időszakos hátoldali úszójuk van, lábaik pedig fejletlenek.

A kétéltűek tüdeje fejletlen, csak lassan képes így terjedni az oxigén a vérükben. Lényegesen jobb hatásfokú a bőrlégzésük, a bőrükön keresztül képesek felvenni a levegőben lévő és a vízben oldott oxigént is. A bőrlégzés fenntartásához a vérerek sűrű hálózatára és előzőekben taglalt nyálkamirigyekre van szükség. Az oxigén koncentráció magasabb az alacsonyabb hőmérsékletű vízben, ilyen esetekben a bőrlégzéssel képesek fedezni az oxigénigényük 85-90%-át. Minden ebihalnak kopoltyúi vannak, de néhány fajnak kifejlett korban is megmaradnak a külső kopolytúi (pl.: axolotl ). A kétéltűek ebihalainak keringése nagyon hasonló a halakéhoz. Egyetlen vérkörük van, melyben a vért a pulzáló szívcső keringeti. Kifejlett állatok szíve háromüregű, két pitvarral és egy kamrával rendelkezik. Két vérkörük van, a kisvérkör és a nagyvérkör. Előbbi a kamrából indul, és vénás vért szállít a tüdők valamint a bőr alatti hajszálerek felé (bőrlégzés). Az oxigéndús, artériás vér a bal pitvarba ömlik, innét kerül a kamrába, ahonnét a nagyvérkörbe lépve bejárja az állat testét, ellátva oxigénnel és tápanyagokkal a sejtjeit. A testvénák a vénás öbölbe szállítják az enyhén kevert vért. Azért nem tisztán vénás vér érkezik vissza, mert a bőr alatti hajszálerekben a vér frissül, oxigénnel némileg telítődik. Mivel a szívnek nincs saját keringése (mint a koszorúér-hálózat), tápanyagellátását a benne átáramló vér oldja meg. Ez azért is lehetséges, mert nincs a szívnek olyan része, melyen kizárólag vénás vér áramlik át.

Az ebihalak növényevők vagy mindenevők, a felnőtt egyedek többsége ragadozó. Általában nem válogatósak, generalisták, kevés a specialista faj. Azaz zömük bármit hajlandó elfogyasztani, ami mozog – és persze amit el tud kapni és le tud nyelni. A zsákmányszerzést a jól ismert, elől lenőtt, kicsapható, ragadós végű nyelv segíti, azonban akadnak olyan csoportok, ahol a nyelv nem ölthető ki. Ilyen a korongnyelvű békák (Discoglossidae) két hazai faja, a vörös- és a sárgahasú unka. Néhány csoportnál a nyelv teljesen hiányozhat. A kicsapható nyelvű fajoknál ragadós váladékot termelő mirigyek találhatók a nyelven. Ezen kívül a szájüregben nedvességet biztosító mirigyek is megtalálhatók általában, de ezek emésztőenzimeket nem tartalmaznak, így váladékuk nem nevezhető nyálnak. A nyelést egyes esetekben a szemfenék segítheti. A békák szeme, amikor becsukják, benyomul a szájüregbe. Így ennek segítségével képesek a táplálékot a gyomor felé továbbítani. Bélcsövük rövid, mint általában a ragadozó életmódú állatoké. Gyomruk elkülönülő, izmos szerv, itt történik a táplálék mechanika roncsolása. Középbelükben történik az emésztés és a felszívás. Bélbolyhok nem találhatók, a felszívó felületet nyálkahártyaredők növelik. Végbelük kloáka, melyen egy hasi irányú kitüremkedés képezi a húgyhólyagot.

A szaporodáshoz a legtöbb fajnak friss vízre van szükséges. Bár egyes fajok nem igényelnek vizet a szaporodáshoz (pl. Eleutherodactylus , Platymantines fajok).  A testükön belül fejlődnek ki a peték, ez egyfajta ökológiai és evolúciós alkalmazkodás, mellyel teljesen függetlenedni tudnak a víztől.  Egyik-másik fajnak a szaporodási sikere erősen függ külső környezeti tényezőktől, mint pl.: vízhozamtól vagy az esős évszak hosszától, illetve a csapadékmennyiségétől. Több faj is alkalmazkodott a száraz és félszáraz környezethez, de többségüknek még mindig szüksége van vízre, hogy lerakják petéiket. Kocsonyás tokban kerülnek a petesejtek és külső megtermékenyítéssel termékenyülnek meg. Az ebihalak külső kopoltyúval lélegeznek az első pár napban, de hamarosan egy tasak képződik, amely magában foglalja a kopoltyút és a mellső lábakat. Tüdő is hamar kifejlődik, hogy segítse a légzést. A gőték ebihalainak nagy külső kopoltyúik vannak, majd fokozatosan eltűnik, a gőték ebihalai nagyon hasonlítanak a kifejlett egyedekre.

Békák és varangyoknál azonban az ebihal, egy teljesen más szervezet, amely  algákkal és szerves szemcsékkel táplálkozik majd egy bizonyos méret elérése után, metamorfózison esik át. Ez a metamorfózis jellemzően csak 24 órán át tart :

• Az eltűnik a  kopoltyú tasak, a mellső lábak láthatóvá válnak.
•  A szájnyílás átalakul állkapoccsá ami a ragadozó békák jellemzője.
• Átalakul az emésztőrendszer is: az ebihal hosszú spirális bele, tipikus ragadozó rövid béllé alakul.
• Az idegrendszeri változások kialakul a sztereoszkopikus látás.
• A gyors növekedés következményeként és a szemmozgások miatt, tovább fejlődik a koponya és kialakulnak a szemhéjak.
•  Megvastagodik a bőr, kialakulnak a bőr mirigyei, elveszíti az oldalvonalrendszerét.
• A dobhártya kialakul amely lezárja a középfület.

A farok kissé később (amikor magasabb a pajzsmirigyhormon szintje) visszafejlődik, és miután a farok eltűnik az állatok készen állnak elhagyni a vizet. A farok tápanyagait használják a lábak gyors növekedésére. Az ebihal sajátos struktúráinak eltűnését, szabályozott apoptózisnak nevezzük.

Az átalakulás a gőtéknél, amikor elhagyják a vizet visszafordíthatatlan, kivéve a külső kopoltyút. Amikor az állatok a vízbe újra külső kopoltyút fejleszthetnek (magas prolaktin szint), amikor visszatérnek a szárazföldre a kopoltyúk újra elcsökevényesednek tiroxin hormon hatására.

A kétéltűekkel a zoológia tudományán belül a batrakológia (batrachology) foglalkozik.

Ez az osztály 3 rendet foglal magában:

• Varangyok és békák röviden farkatlan kétéltűek (Salentia)

•  Gőték és szalamandrák avagy farkos kétéltűek (Caudata)

•  Gilisztagőték vagyis lábatlan kétéltűek (Gymnophiona)

A három rend összességében 6771 fajt számlál.

A kétéltű monitoringgal foglalkozó világszervezetek szerint, az elmúlt három évtizedben jelentősen csökkent a kétéltű-állomány (békák, varangyok, szalamandrák, gőték és gilisztagőték) a Földön. 2004-ben tették közzé a Globális Kétéltű állomány felmérés eredményeit.  E szerint a kétéltűek 32%-át a kipusztulás fenyegeti, 43%-ának az állományai jelentősen csökkentek, és sajnálatos de 122 faj kipusztult 1980 óta. 2010-ben az IUCN Vörös Listáján 486 kétéltű faj volt  a " kritikusan veszélyeztetett " kategóriában.

A legintenzívebb csökkenést az USA nyugati részén, Közép-Amerikában Dél-Amerikában, Kelet Ausztráliában és a Fidzsi-szigeteken észlelték. Jellemzően az emberi tevékenység okozza a biodiverzitás csökkenését világszerte, a kétéltűeket nagyobb hatásfokkal érinti ez a károsító hatás, mint a többi gerinces csoportot. Mivel a kétéltűek kétszakaszos életciklusa mind a vízben, mind pedig a szárazföldön bekövetkezett káros környezeti hatásokat megérzik. A bőrük nagy áteresztőképességű, így a kisebb koncentrációjú szennyezést is könnyebben megszenvedik, mint pl. a madarak vagy az emlősök.

Egyes tudósok úgy gondolják, hogy a kétéltűek a ’’kanári a szénbányában”, vagyis a csökkenő kétéltű populációk előrevetítik a többi populáció (mind növényi, mind állati) degradációját, veszélybe kerülését.

Az 1980-as években a populáció csökkenések felfedezése után egy herpetológiai találkozón kiemelt szerepet kapott az Arany varangy (Bufo periglenes), amely Costa Ricában őshonos. 1987-ben a populációinak száma hirtelen zuhanni kezdett, majd 1989-ben, sajnos teljesen el is tűnt. Egyéb hasonló fajok pl.: Harlequin béka (Atelopus varius) is eltűnt egy időre. Mivel ezek a fajok a Costa Ricában fekvő Monteverde érintetlen esőerdeiben éltek, és az emberi tevékenység nem volt kapcsolatban a kihalásukkal, így ez a tény különös aggodalomra adhat okot.

A biológusok keresték a választ arra kérdésre hogy miért csökken a kétéltűek populációi és a biodiverzitás. Számos lehetőséget vettek számításban, lehetséges okok:

• élőhely-módosítás és a fragmentáció
• ragadozók vagy a versenytársak
• betelepített fajok
• szennyezés
• növényvédő szerek használata
• túlzott betakarítás

Nem emberi tevékenységhez köthető okok:

• újonnan megjelenő betegségek
• klímaváltozás
• megnövekedett UV-B sugárzás

Magyarországi kétéltű helyzet

A Varangy Akciócsoport (VAC) 1986-ban alakult az ELTE Természetvédelmi Klub munkacsoportjaként, 1996-tól önálló egyesületként működik. 1994 óta a Nemzetközi Természetvédelmi Világszervezet kétéltűkutató munkacsoportjának (IUCN, SSC DAPTF) magyar tagja. Fő tevékenységük az ismeretterjesztés és a természetvédelmi kutatás mellett az aktív mentési akciók megszervezése is. Egy igen veszélyes útszakasz például a Hont és a parassapusztai határátkelő közötti autóút, ahol a VAC minden évben mentőakciókat szervez. A mentések alkalmával begyűjtik az állatokat az útról, rögzítik az adataikat, majd elengedik őket az út túloldalán. Ez, azon túl, hogy rengeteg állat életét menti meg, azért is hasznos, mert így egy Magyarországon egyedülálló, 12 éves adatsor áll rendelkezésre egyes területek kétéltű-populációjának alakulásáról. Magyarországon minden kétéltű faj védett:

Magyarországi fajok:

Farkos kétéltűek

Szalamandrafélék (Salamandridae):

• foltos szalamandra (Salamandra salamandra)
• pettyes gőte (Lissotriton vulgaris)
• tarajos gőte (Triturus cristatus)
• dunai tarajosgőte (Triturus dobrogicus)
• alpesi gőte (Ichthyosaura alpestris)
• alpesi tarajosgőte (Triturus carnifex)

Farkatlan kétéltűek

Unkafélék (Bombinatoridae):

• vöröshasú (vagy alföldi) unka (Bombina bombina)
• sárgahasú (vagy hegyi) unka (Bombina variegata)

Ásóbékafélék (Pelobatidae):

• barna ásóbéka (Pelobates fuscus)

Varangyfélék (Bufonidae):

• barna varangy (Bufo bufo)
• zöld varangy (Bufo viridis)

Levelibéka-félék (Hylidae):

• zöld levelibéka (Hyla arborea)

Valódi békafélék (Ranidae):

Barna békák

• mocsári béka (Rana arvalis)
• erdei béka (Rana dalmatina)
• gyepi béka (Rana temporaria)

Zöld békák 

• kecskebéka (Pelophylax esculentus)
• tavi (vagy kacagó) béka (Pelophylax ridibundus)
• kis tavibéka (Pelophylax lessonae)

Decemberben a krokodilok és a kajmánok érdekes világát mutatjuk be.