Crocodilydae - Krokodilok családja III.

5.            Mindoro-krokodil (Crocodylus mindorensis)

A Mindoro-krokodil, más néven Fülöp-szigeteki krokodil, a 2009-es IUCN Vörös Lista alapján kritikusan veszélyeztetett csoportba tartozik, ennek oka, hogy 3 generáció alatt 80%-kal csökkent a vadonban élő állomány. Kevesebb, mint 250 példány él még a világon, ez az állomány, pedig szétaprózódott a területileg.

A Mindoro-krokodilt, vagy Fülöp-szigeteki krokodilt 1935-ben Karl Schmidt biológus írta le először, ő 3 alfajt írt le. A Mindoro-szigetek földrajzilag közeli kapcsolatban vannak Új-Guineával, így először a Új-Guineai krokodil változataként írta le. Később összehasonlította a morfológiai különbségek alapján a két fajt. 1956-ban önálló faj szintjére emelkedett.    1989-ben újabb bizonyítékok igazolták, hogy a Mindoro-krokodil őshonos faj a Fülöp-szigeteki szigetvilágban. A legnagyobb leírt példány, egy múzeumban található és 3,02 méteres. A legnagyobb befogott élő példány pedig 2,7 méter.

A Fülöp szigeteki krokodil, az édesvizű folyókban, patakokban és tavakban és mocsarakban él. Emellett egy különleges élőhelyet is elfoglalt a Cordillera-hegység  és a Sierra Madre(tenger szint felett 850 m) folyóiban is megtalálható - mély medencék és zuhatagok váltakoznak -  számos mészkő barlang is található itt, ezeket előszeretettel használják búvóhelyként . Ez teljesen szokatlan a többi krokodilfaj viselkedéséhez képest.  Megfigyelték már sós vizek partjainál is, ahol a patak vize beömlik a tengerbe. Számos területen együtt található az itt őshonos 3 faj, az Új-Guineai krokodil, a bordás krokodil és a Mindoro-krokodil. A Mindoro-krokodil összességében a kisebb vizes élőhelyeket részesíti előnyben (sekély természetes tavak és mocsarak, mesterséges víztározók, sekély patak partok, mangrove területek) és egy-egy ilyen élőhelyen igen kis számban lelhetőek fel. Mind a hímek, mind a nőstények, körülbelül a 1,5 m hosszúság elérése után válnak ivaréretté. A súlyuk ilyenkor mindössze 15 kg.

A fiatal krokodilok előszeretettel vadásznak garnélára, kisebb halakra, csigákra és egyéb kisebb hüllőkre. A felnőtt példányok étlapján sokkal több emlős található, elfogyasztják a kisebb házi állatokat (sertést, kutyát) cibetmacskát, kígyókat és vízimadarakat, de ők is fogyasztanak nagyobb halakat.    

A párzási időszak januártól indul, a tojásrakás jóval később április-május időszakára datálható. A nőstények fészeképítő viselkedést mutatnak, a fészek anyaga általában bambuszlevelekből, gallyakból és talajból áll, további kutatások során kiderült, hogy 70% szerves és 30% szervetlen anyagot tartalmaz, a nedvességtartalma megközelítőleg 25-30% között változik. A fészek 2 m hosszú, 1,7 m széles és 55 cm magas. A fészkek elhelyezkedése jellemzően a folyó azon oldalán figyelhető meg, melynél jelentős bambusz liget és „könnyen” mászható partlejtő van. A fészekalj átlagosan 16-27 tojásból áll, fogságban jellemző a kisebb számú tojás (7-25). Meglepő módon, mind a hím, mind a nőstény őrzi és figyeli a fészket, lehetőség szerint felváltva. A nőstény általában a fészek közelében alszik. A költési idő 65-78 nap között mozog. A tojások 27 cm hosszúak és közel 54 g-osak. A ivart itt is a hőmérséklet befolyásolja, 30-31⁰C –on főleg nőstények, ennél magasabb hőmérsékleten főleg hímek kelnek ki. Az átlagos fészekhőmérséklet 29,5-30,8⁰C. A kelési arány közel 75%-os, ez azt jelenti, hogy 12-21 utód születik egy fészekben.  A veszélyt az jelenti, hogy jelentős az tojásveszteség, a tojásveszteséget a tojásfogyasztó állatok és az emberi kártétel okozza. 3 fészekből 2-t az emberek fosztogatják, ez fészkenként 13%-os veszteséget jelent.

A Mindoro-krokodil nagyon agresszív krokodilfaj, fogságban egymással is kifejezetten agresszíven viselkednek. A fiatalok kevésbé territoriálisak (2 éves korukig), ellenben a felnőtt példányok erélyesen védelmezik pihenőterületeiket. A krokodilpárok viszont együtt úsznak és napoznak, az előzőekben leírtam, hogy a fészekvédelmezése is közös feladat.

A Mindoro-krokodil állomány folyamatos csökkenése, az élőhelyek beszűkülése miatt számos védelmi program indult az elmúlt években:

In-situ megőrzési program, fészekvédelmi program – Dalupiri-sziget, Cagayan Völgy és az Észak-Sierra Madre tartományokban, a helyi közösség, az önkormányzatok védik a területen élő állományt a területi hatóságok és természetvédelmi civilszervezetek segítségével. 

Fogságban tenyésztés és keltetési program – Isabela, San Mariano, Divilacan térségben. Tojás keltetés optimális körülmények között, leszorítva a fészek rablásból eredő károkat. Illetve több egyed fogságban történő szaporítása. A fiatal egyedeket természetvédelmi területen engedik el. Szerencsére ezek az erőfeszítések, megtették a kívánt hatást. Ebben a térségben az állomány lassú növekedésnek indult.

Természetvédelmi területek létesítése, kampányok – állami segítséggel. Oktatási programok, CEPA kampányok. Észak Sierra Madre Természetvédelmi Park létesítése, illetve segítségnyújtás és képzési programok szakemberek számára, a vizes élőhelyek kezelése és védelme érdekében. Nemzeti Fülöp-szigeteki Krokodil projekt elindítása 2005-2008 között. Mára a 3. projektszakasz előkészületei folynak.

A lakosság bevonása és tájékoztatása – A közösség érdeke a krokodilok védelme, mivel az ebből származó jövedelem, a közösséget gyarapítja. Dollár milliókban mérhető az ökoturizmus és krokodil védelmi programokból származó jövedelmek. 

A krokodil védelem fontos lépése a folyamatos monitoring rendszer. Ennek kiépítése és üzemelése már megoldott Cagayan völgyben, Észak Sierra Madre hegységben és a Dalupiri szigeten. Az alacsony populáció szint miatt, a jelenlegi növekedést fenn kell tartani, a folyamatban lévő programokat.  A populáció pontos eloszlásáról és méretéről, adatok nem állnak rendelkezésre.

Napjainkban a vadon élő populáció 90%-kal csökkent, ennek okai eddig tisztázatlanok. Jelenleg 250-260 egyed él vadon, a tenyészprogramoknak hála  , ma már 50 felnőtt példány él fogságban.

6.            Púpos krokodil (Crocodylus moreletii)

A púpos krokodil, más néven a mexikói krokodil, egy szerény méretű krokodil. Az Atlanti óceán régiójában él, főleg Mexikó, Belize és Guatemala térségében. Veszélyeztetett fajként van nyilvántartva.  1850-ben fedezték fel Mexikóban, a névadója egy francia természettudós, P.M. A.  Morelet (1809-1892). Könnyű összetéveszteni a kubai-krokodillal és az amerikai krokodillal, mert hasonló a kinézetük. Az 1920-as évekig nem külön fajként tekintettek rá.

A púpos krokodil mérete kisebb, más krokodilokhoz képest. A hímek nagyobbra nőnek, mint a nőstények, ez az úgynevezett szexuális dimorfizmus. A felnőtt krokodil átlagosan 2,2-3 m hosszúságú és legnagyobb leírt példány 4,3 m hosszú volt. Testtömegük körülbelül 38-58 kg-os.  Egyes paraméterek alapján könnyen azonosíthatóak. Ilyen a széles pofa, 66-68 foggal. Sötét szürkés-barna alapszínű, sötét sávok és foltok láthatóak a testén és a farkán. Hasonló rajzolatok vannak a többi krokodilfajon is, mint például az amerikai krokodil, de a púpos krokodil valamivel sötétebb. A fiatal krokodilok világos színűek néhány sötét sávval. A krokodil szemének írisze ezüstös színű. A krokodilok lábai rövidek, így a krokodilok nagyon közel vannak a talajhoz. Emiatt nagyon robbanékonyak az erős izmaik miatt, meglepően gyors futók.

A púpos krokodil megtalálható édesvízi élőhelyeken, végig a Mexikói-öböl mentén Belize, Guatemala, és Mexikó vidékén. Az édesvízi élőhelyek közül, előnyben részesítik az elszigetelt területeket, ahol egyedül lehetnek.  Ez a faj nagyrészt édesvízi mocsarak és lápok lakója. De megtalálható a part menti speciális sós vizekben, ezt  brakkvíznek nevezzük. A brakkvizek olyan területek, ahol a sós víz keveredik az édesvízzel. Ezek a területek némileg eltérőek, mint az édesvízi mocsarak. Ezek a krokodilok jól tudnak alkalmazkodni, mivel az esős évszak alatt, az áradások lehetővé teszik ezt számukra, így a több táplálékot adó vizekhez képesek vándorolnak.  A fiatal krokodilok gyakran élnek együtt, hogy megvédjék magukat az egyéb ragadozóktól, és ott maradnak, amíg idősebbé válnak és képesek lesznek megvédeni önmagukat.

A púpos krokodilok lopakodó technikával cserkészik be a zsákmányukat. Szárazföldön is képesek zsákmányolni. A krokodilok általában a vízből támadnak és húzzák be a vízbe az áldozatukat, így fullasztva meg azt. A púpos krokodilok kisebb emlősöket, madarakat és egyéb hüllőket zsákmányolnak. Sajnálatos módon a kisebb emlősök kategóriába a házi kedvencek is belekerülnek, mint a kutyák és a macskák. A fiatal példányok általában halakkal és rovarokkal táplálkoznak. Ezek a krokodilok kannibálhajlamúak, így az idősebb példányok képesek zsákmányul ejteni a fiatalabbakat.

A párzási időszak április és június között van, a tojásrakás az esős időszak kezdetére tehető. A púpos krokodil egyedülálló módon, nem halom (ágak, levelek összehordása) vagy lyukfészket (a laza talajba ás, majd visszatemeti) épít, hanem dombfészket. Ez az alkotmány körülbelül 3 m széles és 1 m magas, a víz közelében található vagy egyszerűen a lebegő növényzet tetején. A nőstény 20-45 tojást rak. A tojások a fészek közepén helyezkednek el.  A nőstények védelmezik a fészket, míg ki nem kelnek. A tojások 80 napra kelnek ki, a tojások 17 cm hosszúak. A kikelt fiókákat, a nőstény a vízhez viszi és védelmezi, majd később hagyja magukra őket.

A púpos krokodil régóta veszélyeztetett az élőhelyek pusztulása és az illegális vadászat miatt. E két tényező miatt jelentősen csökkent az állomány. A púpos krokodil bőre magas minőségű, így táskát, cipőt, sőt kabátot is készítenek belőle. A komoly mértékű vadászatuk az 1940-50-es években indult meg, sajnos. E krokodilok védelme 1971-ben indult a CSG (Crocodile Specialist Group) révén. Ez egy világméretű szervezet, biológusok és egyéb szakemberek fogtak össze, hogy megőrizzék a világon élő 23 krokodil- és aligátorfajt. A CSG ellenőrzi a kereskedelembe került összes krokodilbőrt, ők segítenek eldönteni, honnan származik, illetve illegális bőrről van-e szó (a krokodilfarmról származó bőr legális termék).

"1996-ban a krokodilfajok egyharmada megfelelő létszámban volt, másik egyharmadát nem fenyegeti a kihalás veszélye, de az utolsó egyharmada továbbra is erősen veszélyeztetett".

7.            Nílusi krokodil (Crocodylus niloticus)

A nílusi krokodil, egy afrikai krokodilfaj, amely gyakori Szomália, Etiópia, Uganda, Kenya, Egyiptom, Tanzánia, Zambia, Zimbabwe, Gabon, Dél-Afrika, Malawi, Szudán, Dél-Szudán, Botswana és Kamerun térségeiben. Elszigetelt populációk is léteznek Madagaszkáron és Szenegálban. A Nílus krokodil neve timsah al-nulla arabul, mamba szuahéliül.

Az ókorban nílusi krokodilok a Nílus deltájában és a Jordán folyóban voltak honosak.  A nílusi krokodil jelenlegi elterjedési területe a Szenegál folyó, a Csád-tó, Wadai és Szudán, a Cunene és az Okavango delta. Madagaszkáron a krokodilok a nyugati és a déli részeken fordulnak elő. Időnként egy-egy példány feltűnik Zanzibar és a Comore-szigetek környékén. Egészen a közelmúltig a Szaharában is volt egy reliktum populáció. A kelet-afrikai régióban számos helyen élnek, ezek jórészt a folyók, tavak, mocsarak, és gátak környéke.  A fajról korábban azt gondolták, hogy Nyugat-Afrikában is fellelhető, de ezekről a populációkról most derült ki, hogy egy önálló fajról van szó, a sivatag krokodilról.

A kifejlett nílusi krokodil háta sötétbronz alapszínű fekete foltokkal, a hasa piszkos lila. A lágyéktájon sárgás-zöld, fekete csíkokkal. A különböző élőhelyű példányok között van némi különbség, a gyors folyású vizek mellett élő példányok világosabbak, mint a tavakban, mocsarakban élő fajtársak. A nilusi krokodil egyik fő bélyege a zöld szeme. A szem membránjai vastagabbak, hogy megvédje a szemét, és fejlett könnymirigyei vannak.  Az orrlyukak, a szemek és a fülek a fej tetején helyezkednek el, így a test többi része rejtve maradhat a víz alatt. A test színezettsége is segít álcázás, a fiatalok szürkék, többszínűek vagy barnák, sötét kereszt-sávok találhatóak a farkon és a testen. Ahogy növekednek, ez egyre sötétebb lesz, közben a kereszt-sávok elhalványulnak. A fiatalok hasi bőre  sárgás-zöld, és ez  teszi kiváló minőségű bőralapanyaggá.

A legmeglepőbb tulajdonságuk a hihetetlen sebességük, a szárazföldön. A kisebb példányok is fürgék, de a kifejlett példányok rövidtávon képesek 12-14km -es sebességgel szaladni. A vízben képesek 30-35 km-es sebességgel úszni. 4 kamrás szívük van, ez hasonlít legjobban az általunk használt „szív” szimbólumra. Igen hasznos és fejlett szerv, így az állat képes 30percet is víz alatt tölteni, inaktív állapotban (mozgás nélkül) akár 2 órát is kibír levegővétel nélkül. Fél-egy évig is képesek táplálkozás nélkül élni, ilyenkor elveszíthetik tömegük közel felét. A vízben is kiválóan hallanak. Bőrükön nyomás érzékeny érzékelők vannak, amelyek reagálnak a víznyomásra. A harapásukat Dr. Brady Barr mérte, bebizonyosodott, hogy 5000 fontnyi erőkifejtésre képesek, ez közel 22kN-nak felel meg, érzékletesebben 2260 kg. Ez egy fiatal elefánt súlya. A szájnyitásért felelős izmok viszont igen gyengék, könnyedén zárva tartható a szájuk. 64-68 foggal rendelkeznek.

A vízen kívül számos ragadozóval (oroszlánok, leopárdok) versenyeznek az élelemért, ha zsákmányolható állatok száma erősen megcsappan, egymást is előszeretettel levadásszák.

A nílusi krokodil a legnagyobb krokodilfaj a világon. A hím krokodil átlagosan 3,5-5 m hosszú, de nagyon idős példányok 5,5 m-nél is nagyobbra nőhetnek. Mint minden krokodilfaj esetében van szexuális dimorfizmus, a hímek legfeljebb 30%-kal nagyobbak, mint a nőstények. Jellemzően a nílusi krokodil tömege 225-500 kg, bár nagy hímek között lehet akár 750 kg-os példány is. Az eddigi legnagyobb pontosan mért hím, (Mwanza, Tanzánia területén lőtték le) 6,47 m és 1090 kg súlyú volt.

Hét méteres és ennél nagyobb példányokról számoltak már be, de mivel a túlbecslés gyakori, ezek a jelentések gyanúsak. A legnagyobb élő példány - állítólag egy emberevő példány - egy Burundi nevű hím, úgy vélik, hogy több mint 6,5 m hosszú. Az ilyen óriások ritkák ma, mivel az 1940-es és 1950-es években beindult a nagyüzemi vadászatuk. A nagyobb népességű populációk megritkultak és kiterjedtebb vizes élőhelyek beszűkülése miatt ilyen kifejlett óriások igen ritkák. A nílusi krokodilok a hűvösebb éghajlaton, mint a déli Afrika élőhelyeken kisebbre nőnek. A maximálisan elérhető testhossz, itt csupán 4 m. Törpe nílusi krokodil is létezik a Mali folyóiban és a Szaharában, ezek a példányok mindössze 2 - 3 m hosszúságúak. A csökkentett méret valószínűleg az környezeti feltételek változása okozta és nem a genetika, de ez még vita tárgyát képezi a herpetológusok körében.

 A nílusi krokodil a természetes élőhelyén csúcsragadozónak számít, mivel gyakran váratlan támadásokat indít szinte bármilyen más állatra, amelyik azonos vagy kisebb méretű. A vízben csak saját fajtársai tudják veszélyeztetni, illetve a kifejlett vízilovak. A vízben a vadászathoz, a gyors mozgás mellett a kitűnő látása és a víznyomás érzékelő receptorok segítik. A nílusi krokodil a vízben, a part közelben illetve a parton is előszeretettel zsákmányol. Éjjelente akár 50 métere is kimerészkedik, lesben állva.

A fiatal példányok általában rovarokkal, kis vízi gerinctelenekkel, halakkal, kétéltűekkel és a kis hüllőkkel táplálkoznak. A szubadultak (kb. fél-egy éves példányok) már madarakkal és kis-és közepes méretű emlősökkel egészítik ki táplálékukat. Egész életük során, mind a fiatal, mind a felnőtt krokodilok táplálkoznak halakkal és egyéb kisebb gerincesekkel, leggyakoribb, amikor táplálék hiány van. A felnőttek csúcsragadozók (mint már említettem) és zsákmányuk főleg, különböző madarak, hüllők és emlősök, továbbá zsákmányolhatnak fiatal fajtársaik közül. Az emlősök között, leginkább a gazella, antilop, vízibivaly, gnú, zebra, varacskos disznó, zsiráf és bivaly a főzsákmány állat. Ha lehetőség kínálkozik, akkor a házi csirkéket, kecskéket, juhokat és szarvasmarhákat is megtámadja. A nílusi krokodil is vadászik emberre, sokkal gyakrabban, mint más krokodilfajok (bár a Fülöp-szigetek és Új-Guinea egyes részein, a sós krokodiltámadások is gyakori).

Hérodotosz azt állította, a nílusi krokodil szimbiotikus kapcsolatban áll egyes madarakkal, mint például az egyiptomi lile, amelyek bemennek a krokodil szájába, és kicsipegetik a piócákat.

A párzási szezonban a hímek vonzzák a nőstényeket, üvöltéssel, vízfújással és egyéb zajok keltésével. Ha egy nőstény kötélnek áll, a pár trillázással és a pofák összedörzsölésével „násztáncba” kezd. A nőstények a tojásokat két hónappal a párzás után rakják le. A fészket november – december környékén kezdi építeni,ez az időszak a  száraz évszak az észak-afrikai területeken, illetve az esős évszak délen. A fészeképítést a homokos partszakaszon, száraz patakmederben vagy lassú folyású folyópartok mentén kezdik el. A nőstény ás egy lyukat, néhány méterre a parttól, legfeljebb fél méter mély, ide tojja le fészekalját, amely 25-80 tojásból áll. Átlagosan 50 tojást raknak. A nőstények közel egymáshoz építenek fészket. A tojások hasonlítanak a tyúktojáshoz, de sokkal vékonyabb a héjuk. Ellentétben más krokodilokkal a nőstények nem betemetik a fészket, hanem rothadó növényeket hordanak a tojásokra, ezzel tartják egyenletesen a hőmérsékletet. A nőstény vehemensen őrzi a fészket a parton, közel 3 hónapig, táplálkozni sem megy el, kivételesen árnyékba húzódik vagy úszik egyet, ha túlhevült a teste. A hím is a közelben marad és a szülők hevesen támadják azt, aki a fészek közelébe merészkedik.  Annak ellenére, hogy óvatos és figyelmes szülők, gyakran felforgatják a fészket az emberek, a varánuszok vagy egyéb más tojásrabló állatok, míg a szülők távol vannak.

A fiatal állatok magas csicsergő hangon jelzik anyuknak, hogy kikeltek, így a nőstény felbontja a fészket. A nőstény a szájában viszi a vízbe a kicsinyeit. A nem kialakulása hőmérsékletfüggő 31,7-34,5⁰C között hímek, e tartomány alatt vagy felett nőstények kelnek ki. A kicsik 30 cm hosszúak, a nőstény az első két évben vigyázz a kicsikre, a 2. év végén a testméretük közel 1,5 m.

A nílusi krokodilok átlagosan 70-100 évet is képesek élni.

Ezt a fajt, Afrika egyes részein tenyésztik húsukért és bőrükért. Az 1940-60-as években, a nílusi krokodilra komoly mértékben vadásztak, elsősorban a kiváló minőségű bőrükért. A populáció súlyosan meggyérül és a faj kihalás szélén állt. Nemzeti jogszabályok, valamint a nemzetközi kereskedelmi szabályozások eredményeként újra növekedni kezdett az állomány számos területen, és a fajt mára már nem fenyegeti a kihalás. A becslések szerint 250.000 - 500.000 egyed fordul elő a természetben. A Nílus krokodil is széles körben elterjedt, dokumentált populációk élnek sok országban a Kelet-és Dél-Afrikában, köztük Szomália, Etiópia, Kenya, Zambia és Zimbabwe. 1993-ban, 80.000 nílusi krokodil bőrt állítottak elő, elsősorban krokodilfarmokon Zimbabwében és Dél-Afrikában.

A helyzet, viszont elkeserítő Közép-és Nyugat-Afrikában, ahol mintegy kétharmada megszűnt a nílusi krokodil élőhelyének. A krokodil népesség ezen a területen sokkal gyérebb, és nem kellőképpen vizsgált. A természetes populáció e területeken alacsonyabb, mivel kevésbé ideális a környezet és kompetició alakult ki a törpe krokodilokkal, a vadászatuk komoly fenyegetést jelent néhány éven belül ezeken a területeken. A nílusi krokodil is fogyaszt elhullott állatokat, amelyek egyébként szennyeznék a vizeket, így fontos részei az ökoszisztémának, mind a szapora növényevők állományának gyérítésében, mind a folyó vizeket szennyező hulladékok eltakarításának szempontjából.  A fő fenyegetést számukra, a környezetszennyezés, az élőhelyek elvesztése, a vadászat, és az emberi tevékenységek - a halászat –jelentik.

Az IUCN Vörös Listája alapján a nílusi krokodil nem veszélyeztetett.  A CITES szerint a nílusi krokodil, mind az I. függelékben szerepel (mivel kihalással fenyegetett a legtöbb tartományban), mind a II. függelékben is szerepel (nem veszélyeztetettek, de kereskedelmét ellenőrizni kell) ami lehetővé teszi, hogy tenyésztésben szaporítható és meghatározza az éves kereskedelmi bőr mennyiségét, a vadon befogott és tenyésztett állomány alapján.

8.            Új-guineai krokodil (Crocodylus novaeguineae)

Jelenleg nincs elismert alfaj. Hall (1989) írta le a morfológiai és szaporodási különbségeket az északi és déli populációk között, a földrajzi elszigeteltség miatt - a különböző populációkat elválasztja egy hegylánc Irian Jaya és Pápua Új-Guinea között. Az északi formánál 4 pikkely figyelhető meg a nyakon, de a déli formánál ez 4-6 között változhat. Az északi forma a száraz évszakban fészkel, míg a déli forma az esős évszakban rak tojást. A déli forma kevesebb, de nagyobb tojást rak, keléskor 5cm különbséggel születnek az északi formához képest. A különbségek ellenére nem egységesek a vélemények az alfaj-kérdést illetően, mivel a viszonylag kis fajon belüli eltérések nem ritkák a krokodilok között.  Egészen a közelmúltig vita volt két közel azonos faj miatt is, de a faj szétvált C. novaeguineae (Új-Guinea krokodil) és a C. mindorensis (Fülöp-szigeteki krokodil) néven. A legtöbb forrás ma már elismeri a Fülöp-szigeteki krokodilt külön fajként. (Ahogy a kedves Olvasó láthatja, mi is külön tárgyaljuk őket, elkötelezett hívei vagyunk a biodiverzitásnak :D).

Elterjedési területe Indonézia (Irian Jaya) és Pápua Új-Guinea, sajnálatos módon valószínűleg nemrég kihalt az Aru-szigeteknél. A kiterjedt édesvízi mocsarak, lápok és tavak a fő élőhelyei. Nagyon ritkán a part menti területeken is fellelhető.  Árnyékos területeket kedvelik, vagy barlangokba húzzák meg magukat.  Csak ritkán merészkednek ki sütkérezni nyílt területekre, mivel elsősorban éjszakai életmódot folytatnak. Egyszer-egyszer lehet találni egy-két példányt a folyórendszerekben, főleg a száraz évszakban.

Kis - közepes méretű krokodil 3,5 m a maximális hossza a hímeknek, 2,7 m a nőstényeknek, de általában kisebbre nőnek. Hasonló megjelenésűek, mint a Caiman siamensis, különösen a fiatalokat könnyű összetéveszteni. Az orr viszonylag szűk. Testük barnás elszíneződésű szürke alapon, feketés sávozás látható a test háti részén és a farkon, ami még inkább jellemző a fiatalabb példányokon, később elhalványul. 66-68 foggal rendelkeznek.

Az életmódjuk miatt főleg halakkal, éjjel aktív vízimadarakkal és más gerincesekkel táplálkoznak. Néha zsákmányolnak kétéltűeket és egyéb hüllőket. A fiatalok vízi gerinctelenekkel és rovarokkal táplálkoznak, természetesen ők is zsákmányolnak kisebb halakat.

A nőstények 1,6-2 m korukra válnak ivaréretté, a hímek mintegy 2,5 m hosszúság elérése után. A párzási időszakban a nőstények halom fészket építenek. A párzást követően 2 héttel raknak tojást, kb. 22-45 tojásból áll egy fészekalj. A két forma között itt vannak a legnagyobb különbségek. Az északi a száraz évszakban párzik és rak tojást, míg a déli ugyanígy az esős évszakban. A két fészek között is vannak különbségek, kisebb, de nagyobb tojásokat rak a déli forma. A nőstények a közelben maradnak, de nem feltétlenül védik azt. A hímek egyáltalán nem vesznek részt a fészekőrzésben, de a közelben maradnak. A tojások 80 nap múlva kelnek. A fészket elhagyó kicsiket viszont, mind a nőstény, mind a hím segíti a vízhez jutásban.  

A nagy kiterjedésű vizes élőhelyek és az alacsony emberi populáció miatt, védelmet élvezett a faj. A bőrük miatt viszont a 1950-es években jelentős mértékben vadászták őket. Az 1970-es években bevezetett jogszabályok értelmében, viszont tiltott a vadászatuk, illetve a bőrük csak tenyésztett állományból származhatnak.  A program sikerének kulcsa az őslakók tájékoztatása, mivel a krokodil tojások, előszeretettel gyűjtik és értékesítik a piacokon. Ennek megakadályozására, további intézkedések keretén belül tojás keltetési program is indult. A programhoz csatoltak egy monitoring programot. Emellett folyamatosan figyelik az illegális kereskedelemben lévő krokodil tárgyakat. Ez a csoport a Managment Task Force ami a CITES-szel közösen alakították ki a hatóságok. Ezt a fajt sajnos a kihalás veszélye fenyegette, szerencsére sikeres tenyészközpontot létesítettek és számos ellenőrzési programot valósítanak meg.  Így napjainkra nem veszélyeztetett kategóriába sorolták, illetve a CITES II. függelékébe található. A vadonban élő populáció méretét 50-100.000 becsülik.

Crocodilydae - Krokodilok családja II.

Crocodylus nemzetség:

1.            Hegyesorrú krokodil (Crocodylus acutus)

1807-ben írta le először ezt a fajt Georges Cuvier francia biológus. Más néven amerikai krokodilnak is hívják, könnyen összetéveszthető a közép-amerikai púpos krokodillal illetve az amerikai aligátorral.

A hegyesorrú krokodil  a 4 Amerikában fellelhető faj egyike, nem mellesleg ez a legelterjedtebb . Populációi az Atlanti és a Csendes-óceán partjáinál, Dél-Mexikóban és a dél-amerikai partoknál is megtalálhatóak egészen Peruig. Emellett egyes folyórendszerekben is megtalálható például Kubában, Jamaicában, Kolumbiában, Ecuadorban és a Nagy-Antilláknál is. Az USA-ban Florida állam déli részén él egy populációjuk amely körülbelül 2000 egyedet számlál.  A populáció elszórtan él az amerikai aligátorok mellett, elsősorban az Evergladesi Nemzeti Parkban, a floridai-öbölben, a Biscayne-öbölben illetve Florida Keystől délre. Az amerikai krokodil legnagyobb populációja a Dominikai Köztársaságban található a Lago Enriquilloban. A hegyesorrú krokodil megtalálható édes folyóvizekben, mangrove mocsarakban, folyótorkolatokban, édesvizekben és a sós tavakban egyaránt, és még a tengerbe is bemerészkedik. Sőt Közép-Amerikában együtt él a pápaszemes kajmánnal.

A hegyesorrú krokodilt nehéz elkülöníteni az amerikai aligátortól, ezért hasonlítják össze őket a faj leírásakor. Az amerikai krokodil pofája hosszabb és szűkebb, mint az amerikai aligátornak, de szélesebb, mint az Orinocói krokodilnak. A hegyesorrú krokodilnak szürke színű a bőre, halványabb mint a többi Amerikában honos fajnak.

Ezek a krokodilok nőhetnek a legnagyobbra, a hímek között mértek már 6,1 m-es példányokat. Az újszülött kiskrokodilok 22 cm hosszúsággal és 60 g súllyal jönnek világra. Egy átlagos felnőtt hím példány körülbelül 4 m hosszú és 382 kg; egy átlagos nőstény pedig 3 m és 173 kg-os. Floridában az átlag kicsit nagyobb. Itt 4,3 m az átlag hosszúsága a hímeknek. Egy érdekesség a hegyesorrú krokodilról: képes könnyezni, mivel fejlett könnymirigyekkel rendelkezik.

Az amerikai krokodil elsődlegesen hallal táplálkozik, ezt a pofa alakja is jelzi. A part menti vizekben élő halak mind-mind potenciális zsákmánynak számítanak. Floridában a márna a legkedveltebb a krokodil számára. A hegyesorrú krokodil főleg a kifejlett példányok előszeretettel egészítik ki a étrendjüket, különböző emlősökkel, madarakkal, teknősökkel illetve rákokkal és esetlegesen dögökkel. A kisebb példányok pontosabban a kiskrokodilok csigákkal, békákkal és rovarokkal táplálkoznak. A felnőtt krokodiloknak nincsen potenciális ellenfele, elsősorban az alkonyat után pár órával indulnak vadászni.

Ez a faj késő őszi és kora téli időszakban kezdi a párzási időszakát, amely először abból áll, hogy a hímek nagyon alacsony frekvenciájú fújtató hangot hallatnak, amely hang vonzza a nőstényeket. A nőstényeknek nagyon fontos a testméret, ezért amikor a nagyobb méretű hímek alacsonyabb frekvenciájú hangot bocsátanak ki, a nőstények előnyben részesítik a mélyebb hangokat. Február-március hónapban a vemhes nőstényfészket épít - a part szélén – sárból, homokból és növényi anyagból. A növényi hulladék mennyisége és milyensége nagyon fontos minden krokodilfajnál, mivel a hőmérséklet határozza meg a tojásokból kibújt generáció nemét és arányát. Körülbelül egy hónap múlva – miután a fészek kicsit leülepedett – a nőstény a fészekben átlósan széles lyukat ás, s ebbe rakja 30-70 tojását, a tojásszám a nőstény mérete határozza meg. A tojásokat nem takarja be, hanem őrzi őket. A tojások 8 cm hosszúak, és 5 cm szélesek, fehérek és porózus a héjuk. A költési idő 75-80 nap, a nőstény a közelben lévő pihenőhelyről figyeli és őrzi a fészket. De ezek az óvintézkedések sem elegendőek ahhoz, hogy minden tojás biztonságban legyen, néha egy-két tojás áldozatul esik a mosómedvéknek, rókáknak és ragadozó madaraknak.

 A kikelés után a fiatalokat a nőstény tovább védi, sőt a vízig viszi őket a szájában. A kikeléstől számított ötödik héten az anya, magára hagyja a kicsinyeit és elkezdik az önálló életet. Természetesen a legtöbbjük nem fogja megérni az ivarérett kort, mivel a ragadozó madarak és nagyobb halak áldozatául esnek.

A hegyes orrú krokodilok a veszélyeztetett állatfajok közé tartoznak, a vadászat, a környezetszennyezés és az élő krokodil kereskedelem miatt. Venezuelában betiltották a krokodilbőr kereskedelmet 1972-ben, miután az ’50-’60-as években túlvadászták az ottani hegyes orrú krokodilállományt. Amerikában 1996 óta nincs statisztika a teljes állományról. A floridai államban készültek naprakész statisztikák, illetve 2007-ben a USA Hal-és Vadvédelmi szolgálata a veszélyeztetett fajok közé sorolta, az illegális krokodilvadászat miatt.

2.            Páncélos krokodil (Crocodylus cataphractus)

A páncélos krokodil (Crocodylus cataphractus) egy édesvízi krokodilfaj, amely Afrikában honos. Újabb vizsgálatok arra világítottak rá, hogy a rendszertani besorolása újabb nemzetséget feltételezne (Mecistops), de ezt hagyjuk a rendszertani kutatókra.

A páncélos krokodil őshonos Közép-és Nyugat-Afrikában főképp az édesvizek mentén. Ez a faj közepes méretűnek számít a kifejlett egyedek méretét tekintve a többi krokodilfajhoz viszonyítva. Egy kifejlett hím 3-4 m hosszúságú és 125-230 kg tömegű. Az újszülött példányok 25-27 cm méretűek és 70-85 g súlyúak.

A páncélos krokodilnak a főtáplálékát kígyók, kétélűek, halak és rákok alkotják. Egy-egy alkalommal kisebb emlősöket is zsákmányolnak. A kicsik táplálékát leginkább kétéltűek és kisebb halak alkotják.

A szaporodási időszak egybeesik a esős évszakkal. A nőstény összeállít egy fészket, amely főként bomló növényi anyagból áll. A páncélos krokodilnak van egy második fészekrakó idénye is, ilyenkor a fészket messzebb építik általában. A nőstények 13-27 relatíve nagy tojást raknak. 

A leghosszabb költési idővel ez a krokodil rendelkezik 110 nap alatt kelnek ki a tojások. A nőstények közel maradnak fészekhez, de nem védik annyira a fészket, mint más krokodilfajok. A kikelő tojásokat a nőstény kiássa, hogy könnyebben keljenek a tojások. A kikelt kicsiket az anyaállat nem védi, nem is kell nagyon, mivel nem sok potenciális ellensége van (kivétel pl.: lágy héjú teknősök). 

Természetvédelmi állapota nem ismert, mivel ismeretlen a pontos számuk.

3.            Orinocói krokodil (Crocodylus intermedius)

Az orinocói krokodil (másneve: Orinoco-krokodil) egy kritikusan veszélyeztetett krokodil. A meglévő populációja meglehetősen kicsi, összesen 547 példánya él vadon. Kizárólag Kolumbia, Venezuela és Dél-Amerika északi részén lévő édesvizű folyókban található meg. A legnagyobb számban, ahogy a neve is mutatja az Orinoco-folyóban található meg. Egyes források szerint feltünt egy-egy példány Trinidadban is, de ez nem lett megerősítve.

A orinocói krokodil a legnagyobb élő fajok közé tartozik. Az átlagos hímek 3,6-4,8 m közöttiek, a nőstények 3-3,4 m körüli testméretet vesznek fel. A súlyukban nagy eltérések lehetnek, a hímek 380-635 kg-ot nyomnak, a nőstények természetesen kisebb súlyúak, „csak” 225-317 kg-osak. A valaha mért legnagyobb példány 6,6m hosszú volt, amelyet 1800-ban lőttek. Sajnos ez a „tény” nem lett megerősítve, inkább vadász legendának számít, mivel az orinocói krokodil nem nő 5 m-nél hosszabbra. Az amerikai kontinensen ez a faj az egyik legnagyobb, bár az amerikai (hegyesorrú) krokodil és az itt szintén honos fekete kajmán hasonló méretű, de tömegben az orinocói-krokodil a legnehezebb.

Az Orinoco-krokodilnak jellegzetesen hosszú a pofája, de olyan keskeny, mint az amerikai krokodilnak. Az Orinoco-krokodil a színgazdag faj, 3 színvariációja létezik:  halvány sárgásbarna, sötét sárga, szürkésbarna.

A bőr színe idővel változhat, mivel megváltoztatják a melanin mennyiségét a bőrükben, erre csak az Orinoco-krokodil képes. A fiatal krokodilokon sötét barna foltok és sávok találhatóak, a felnőtt példányok is elszórtan foltosak.

Mint az Amerikában honos krokodiloknak, ennek a fajnak is a hal a főtápláléka. Azonban mivel az élőhelyén ő a csúcsragadozó, így potenciálisan minden élőlény zsákmányként tartható számon. 

Voltak olyan híresztelések is, hogy az embereket is megtámadja, de ez igen valószínűtlen, mivel nagyon alacsony a populáció egyedszáma, s viszonylagosan elszigetelten él az emberek mellett.

A száraz évszakban a krokodilok visszavonulnak a part menti ásott búvóhelyeikre. A száraz évszak végeztével elkezdődik a szaporodási időszak, a nőstény krokodilok a homokba ássák a fészket. Ide tojják a körülbelül 40 tojásukat. A fészket befedi az anyaállat. A kelési idő 3 hónap, plusz-mínusz egy hét. A kikelés este szokott történni, a kikelt kicsik az anyjukat hívják, s ő a vízhez viszi őket. Általában 1 évig vigyázz a kicsikre a nőstény utána magukra hagyja őket. A fiatal krokodilok számos ragadozónak eshetnek áldozatul, pl.: teguknak, anakondáknak, kajmánoknak és egyéb szárazföldi emlősnek.

Az Orinoco-krokodil erősen veszélyeztetett státuszú mivel erősen vadásszák a jó minőségű bőre miatt. Az 1940-től a 60’-as évekig több ezer példányt öltek le és dolgoztak fel, s így a kihalás szélére sodrodott ez a faj. Az 1970-es években védett státuszt kapott, s ma is az, mind Kolumbiában, mind Venezuelában. Emellett szerepel a CITES I.függelékében, így sem kereskedni, sem vadászni nem lehet rá. Természetesen az orvadászatot ez nem akadályozza meg, sőt manapság a kisebb példányokat élve eladják. Az emberi tényező mellett egy ökológiai probléma is felmerült, még pedig az hogy a térségben pápaszemes kajmánok is élnek, nagy egyedszámban. Ez pedig problémát okozhat az Orinoco-krokodilok utódgondozásában és a táplálékért való küzdelemben.

Sajnos nem tudjuk pontosan hány példány él a vadonban, de becslések szerint 600-1500 egyed. Kolumbiában a legalacsonyabb a létszám, itt a legnagyobb populáció 50 egyedet számlál. Ténylegesen a legnagyobb populáció Venezuelában található 500 egyeddel. Számos kisebb populáció él a térségben elszórtan. 2007 novemberében 50 orinocói-krokodil került nyilvántartásba a állatkerteket tömörítő ISIS rendszerben. Ezen adatok alapján a legtöbb egyed (35) került a dallasi World Aquariumba. Az 1990-as évek elején számos kiskrokodilt gyűjtöttek be és magán farmokra illetve nemzeti parkokba kerültek, főleg Lanos környékére, mivel itt fontos a természetjáró turizmus. De sok növedék halt meg mielőtt elérte volna az ivarérett kort, így 360 egyedet visszaengedtek a vadonba, amint elérték a 2 m-es hosszúságot.

4.            Johnson-krokodil (Crocodylus johnsoni)

Az édesvízi krokodil, vagy más néven az ausztrál édesvízi krokodil, Johnston krokodil vagy ahogy a köznyelvben nevezik freshie. Ez a faj egy őshonos édesvízi ausztráliai faj. Ausztrália északi régióiban honos. Sokkal kisebb testmérettel rendelkezik, mint az ausztrál sós vízi társa. Ez a faj nem támad emberre, kivételt képeznek azok a harapásos halálesetek amikor sarokba szorították az adott példányt. 

Ezt a fajt Gerard Krefft írta le 1873-ban, és azért nevezte el Johnstonnak, mert egy ilyen nevű ember számolt be neki először, erről a krokodilfajról. Kreff sajnos elírta a latin nevet, így lett végül Crocodylus johnsoni.

Az édesvízi krokodilok az északi államokban találhatóak meg, mint Queensland. A főbb élőhelyeik közé tartoznak az édesvízi mocsarak, 
a folyók és a patakok.

Az édesvízi krokodil a kisebb krokodilfajok közé tartozik. A kifejlett hímek 2,3-3 m nőnek, a nőstények legnagyobb mérete 2,1 m. A súlyuk nagyon kicsi, a hímek úgy 70 kg-osak, a nőstények csak 40. A legnagyobb eddig mért hímnek 100 kg volt a súlya. Ez a faj rendkívűl félénk, s rejtőzködő életmódot folytat. A teste világos barna színű és sötét sávok keresztezik a farkánál és teste többi részénél, egyes egyedeknek a pofája is csíkos.

Az édesvízi krokodil rendkívül választékosan táplálkozik: madarakat, denevéreket, hüllőket, kétéltűeket, halakat és nagyobb emlősöket (pl.: kenguru) egyaránt zsákmányol. Ez a faj ott is megél ahol a nagyobb tengeri krokodil nem képes. Így meredekebb területeken is előfordul, de következetesen a alacsony vízállású folyókat kedveli. 

A száraz évszakban rakják le a tojásaikat, ez általában augusztusra esik, és az esős évszak elején kelnek ki november december környékén. A johnston-krokodilok nem védik a fészket, homokkal letakarják és ott hagyják. A kikelés előtt 1-5 nappal a kicsik a tojásból hívják az anyjukat. Ez a hang szinkronizálja a kelést és serkenti az anyaállatot hogy ássa ki a fészket. Ahogy kibújnak az anyjuk egyesével a vízhez viszi őket.

A közelmúltig a Johnston-krokodil gyakori volt Észak-Ausztráliába, leginkább ott ahol nem éltek tengeri krokodilok, pl.: számos arid szárazföldi terület és meredekebb földrajzi térség. Az elmúlt években azonban drasztikusan elkezdett csökkeni a számuk, mivel az invazív Aga varangy (Bufo marinus) betelepült az élőhelyükre. Az Aga varangy rendkívül mérgező az édes vízi krokodil számára. A tengeri krokodilok nem is találkozhatnak ezzel békafajjal.

Sajnos egy másik állatfaj is irtja az édesvízi krokodilokat ez pedig a Griphobilharzia amoena nevű nematoda. Ez a parazita belső élösködő, speciális kültakaróval rendelkezik, amely segíti megvédeni a gazdaállat immunválaszától. Az életciklusuk nem ismert, de valószínűsíthető hogy közti gazdákban (puhatestűekben) fejlődik ki. Majd kerül a krokodilok szervezetébe. Itt két helyen található meg: a keringési rendszerben és a hímek heréjében. A nematoda a vérrel táplálkozik, a fertőzőt egyedek lesoványodnak, majd idővel  elhullanak. Ezért jelenleg kritikusan veszélyeztetett fajjá lett nyilvánítva a Johnston-krokodil.